Korda Gyuri bácsinak köszönhetek mindent

2008. november 5., szerda 11:05 |
Saskőy Szabolcs egykori labdarúgó-játékvezető három éve kezdett el komolyabban foglalkozni a pókerrel. A hét végén 6400 eurót nyert vele.

Az egykori labdarúgó-játékvezető Saskőy Szabolcs a 41. helyen végzett a hét végi budapesti PokerStars.com European Poker Tour (EPT) versenyen. Saskőy komoly botrány közepette vonult vissza a bíráskodástól, bűncselekményekkel vádolták, négy hónapot előzetesben is töltött. A futballal végképp leszámolt, az Indexnek most elmondta, új hobbija sokkal izgalmasabb, anyagilag is vonzóbb, mint a játékvezetés.

„Idén négyszer voltam külföldön versenyen, egyiken se szerepeltem rosszul. Zeldenben és Bécsben döntő asztalnál ültem, Badenben 180 indulóból lettem a 11. Egyedül Monte-Carlóban nem ment jól, kiestem az első fordulóban” – sorolta Saskőy.

A budapesti tornáról elmondta, a beugró 4300 euró volt, a 41. helyezésével keresett 6500 eurót, így nyereséggel zárt. Főleg ha hozzávesszük, hogy ezúttal nem kellett a teljes nevezési díjat befizetnie, mert egy szatelitverseny megnyerésével harcolta ki a részvételt a tornán, így csak 30 ezer forintba került neki az indulás.

„A versenyen saját hülyeségem miatt nem végeztem előrébb. Egy A7 volt a kezemben, erre all-int mondtam, bízva benne, hogy megijednek, és nem jönnek velem, így besöpörhetem a vakokat, amik jelen esetben 500 volt fejenként” – mondta Saskőy, aki után már csak egy olyan versenyző ült, aki egyébként is tutista, csak biztosra megy.

saskoy
Saskőy bíróként

„Most is egy AK volt a kezében, így is legalább öt percig gondolkozott. Végül megadta. A flopba feljött egy hetes, de mielőtt nagyon örülhettem volna, a turnba egy király is, így ő nyert az én félblöffömmel szemben.”

A volt bíró elmondta, csak három éve foglalkozik komolyabban a pókerrel. "Elsősorban Korda Gyuri bácsinak köszönhetem ezt, az ő közvetítései hozták meg számomra a kedvet a játék iránt.”

Saskőy nagyon örül, hogy megtalálta ezt a játékot, amelyben a családja is támogatja, főleg, hogy a legtöbb versenyt pluszban fejezi be. Bevallása szerint a legnagyobb nyereménye egy versenyen 20 ezer euró volt.

„A budapesti verseny után az interneten is beszálltam egy játékba, ahol ezer indulóból a 28. lettem, és nyertem 1050 dollárt. Amíg a játékvezetésben egy vb-döntő vagy egy BL-döntő lett volna a csúcs, addig itt egy EPT-tornagyőzelemmel lennék igazán elégedett. Így érthető, hogy nem vagyok elégedett a mostani szereplésemmel.”

Egy-egy jelentősebb tornára nem készül fel külön, igaz, előtte sokat pihen. Elismerte, sok esetben szerencse is kell a jobb szerepléshez. A mostani versenyen is volt szituáció, melynek során színsorra ment, és miután nem jött be, már felállt az asztaltól, amikor szóltak, hogy nyert, mert sora lett.

Magyar játékosok ranglistája
H Név Össznyeremény
1. Kaló Dénes 2 509 780 dollár
2. Koroknai András 1 841 013 dollár
3. Tóth Richárd 1 460 813 dollár
4. Lendvai Tamás 1 430 656 dollár
5. Kwaysser Valdemár 1 425 854 dollár
Nemzetközi játékosok ranglistája
H Név Nemz. Össznyeremény
1. Erik Seidel amerikai 16 885 167 dollár
2. Phil Ivey kanadai 16 021 839 dollár
3. Daniel Negreanu amerikai 14 901 459 dollár
4. Phil Hellmuth Jr amerikai 13 098 447 dollár
5. Jamie Gold amerikai 12 242 748 dollár

Minden idők

Lebüntették, mert nem adott büntetőt
A brazil bírót fellökték, körbevették, a rendőrök szedték le róla a reklamáló játékosokat.

Shopline

C-Travel ajánlatok