Félmilliárdért pókereznek Budapesten

2008. október 29., szerda 16:13 |

Jól ismert pókerarcok, unott dollármilliomosok, bizakodó szerencsevadászok lepték el a Sofitel Hotelt és környékét kedden kora délután. A tévéközvetítésekből jól ismert, pályafutása során közel 2.5 millió dollárt összekártyázó és az előtérben épp magányosan ácsorgó walesi Dave Colclough feszült pillantása elárulta, a feladat egyáltalán nem ígérkezett könnyűnek.

A feltörekvő csillag, a tavalyi World Series of Poker Europe (WSOPE) főversenyét megnyerő, és mindezért 1.000.000 fontot kaszáló, mindössze 20 esztendős norvég Annette Obrestad sem szólt senkihez, megszokott napszemüvege mögé rejtőzött. Ezzel szemben Majoros Péter, alias Majka vígan sétálgatott fel-alá a folyosókon, még az sem szegte kedvét, hogy a baljós 13-as asztalhoz került.

Az 1A napon – a nagy tornákon két első napot rendeznek az indulók magas száma miatt – 270-en ültek asztalhoz, ami maximális létszámot jelentett, a verseny díjazása 540 x 4 000, vagyis 2 160 000 euró ( kb 560 millió forint) lesz. Ez az EPT egyéb állomásaihoz mérten nem sok, összehasonlításképpen Barcelonában 4 952 000 euróért játszottak, mivel azonban ez az első budapesti EPT torna, a szervezők lejjebb vitték a regisztrációs díjat. Az esemény iránt mutatkozó érdeklődést jól jelzi, hogy a pókerrel foglalkozó oldalak, mint például a PokerAkademia.com, 10 percenként jelentkeztek az aktuális hírekkel.

A kezdés a hivatalosan meghirdetett időponthoz, a 13 órához képest tíz percet csúszott, végül csak felhangzott a „Shuffle Up and Deal”. A magyar különítményből Kuremszki Csaba és Karkus András hamar búcsúzott, akárcsak a walesi Colclough. Szamosi Gábor, azaz Argentína viszont duplázással nyitott, úgy, hogy elmondása szerint elnézte a lapját. Ezt leszámítva, az első szünetig nem történt különösebb esemény, kevesen vállaltak kockázatot. Az éljátékosok közül az olasz Luca Pagano kezdett be, majd’ kétszeres stack mögött ücsörgött.

A szünet után az első Budapest Poker Opent (2005) megnyerő Fóris Attila is közel került a kieséshez, hiszen A-J-vel J-J ellen vette fel all in a harcot, a flopra leeső flush azonban távozás helyett duplázást eredményezett. Ebben az etapban a projektor játszotta a főszerepet, néhány játékosnak feltűnt, hogy a rajta lévő óra a nyári időszámítást mutatja.

A második szünet után felpörögtek az események: előbb Turmezey Péter (Breeth) akaszkodott össze Obrestaddal short stackként, majd Micsinay Balázs (Ruib) búcsúzott két párral.

Breeth is hamarosan kiesett, majd Traply Péter (Bélabácsi), Fóris Attila és Kwaysser Valdemar Ákos (Luigi) süllyedt zéróra. Majka szintén bosszús volt, sokáig nem kapott minőségi lapot, miközben két agresszív játékos uralta az asztalát.

Az újabb szünet előtt a prágai EPT-győztes francia Arnaud Mattern vezetett toronymagasan, 70.000 chipet birtokolva, őt Ruttkai „Take My Hummer” József, Luca Pagano és Annette Obrestad követte 32.000 chippel.

A végig rezzenéstelen arccal pókerező Obrestad 2-4-9 flopon az egyik short stack all injére tolta be összes zsetonját, arra azonban nem számított, hogy mögötte is megadás következik. A hármas all int végül kettes pókerrel húzta be.

Közben Majkát másik asztalhoz ültették, közvetlenül Sorel Mizzi mellé, aki - amellett, hogy az egyik legígéretesebb ifjú tehetségnek tartják - arról híresült el, hogy csaláson érték a Full Tilt Poker $1 Million Guaranteed bajnokságán, amiért kitiltották a portálról, és csak nagyon lassan csendesült el a vihar körülötte.

Este 11-kor (természetesen nyári időszámítás szerint), a sajtó munkatársait a szervezők kiküldték a teremből, a hírek szerint azonban nagyobb változás nem történt. Obrestad zárt az élen, a magyarok közül pedig Ruttkai József, Gelencsér Péter, Csermei Balázs, Styevik Imre, Majka és Szilasi Viktória jutott tovább.

Magyar játékosok ranglistája
H Név Össznyeremény
1. Kaló Dénes 2 509 780 dollár
2. Koroknai András 1 841 013 dollár
3. Tóth Richárd 1 460 813 dollár
4. Lendvai Tamás 1 430 656 dollár
5. Kwaysser Valdemár 1 425 854 dollár
Nemzetközi játékosok ranglistája
H Név Nemz. Össznyeremény
1. Erik Seidel amerikai 16 885 167 dollár
2. Phil Ivey kanadai 16 021 839 dollár
3. Daniel Negreanu amerikai 14 901 459 dollár
4. Phil Hellmuth Jr amerikai 13 098 447 dollár
5. Jamie Gold amerikai 12 242 748 dollár

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől