Sebestyén az idén már nem versenyez a gyorsaságimotoros-vb-n

2011. szeptember 14., szerda 19:11

Az idén már nem versenyez a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájában Sebestyén Péter, aki ehelyett inkább a jövőre induló Moto3 kategóriára készül fel.

Szerdai közleményében a Faster Management kitér arra is, hogy miután a 17 éves magyar motoros szeptember első hétvégéjén, a San Marinó-i Nagydíjon közös megegyezéssel felbontotta szerződését addigi csapatával, a Caretta Technology-val, a menedzsment azonnal tárgyalásokba kezdett, hogy a fiatal versenyző egy másik istálló színeiben befejezhesse az idei szezont, megállapodást azonban senkivel sem sikerült kötni. Ennek eredményeként az a közös döntés született, hogy a 2012-ben debütáló - a 125 kcm-es géposztályt felváltó - Moto3 kategóriára koncentrálnak, amelyben Sebestyén az olasz Alessio Cappellara társaként a Stefano Favaro és Eros Caretta által létrehozott magyar csapat egyik motorkerékpárját irányíthatja majd.

A Moto3-as versenygépet ugyanakkor már az idén kipróbálhatja a magyar motoros, mégpedig a spanyol bajnokság keretein belül. Favaro, a 2007-ben a 125 kcm-esek között világbajnok Talmácsi Gábor korábbi menedzsere szeptember 1-jén jelentette be, hogy jövőre újra lesz magyar istálló a gyorsaságimotoros-vb mezőnyében. Sebestyén tavaly három vb-futamon indulhatott a legkisebb géposztályban, idén pedig tíz helyszínre utazhatott el, de szinte minden futamán technikai problémák hátráltatták.

Moto GP 2011
Név Csapat
Karel Abraham (cseh) Carbion AB
Valentino Rossi (olasz) Ducati Team
Nicky Hayden (amerikai) Ducati Team
Toni Elias (spanyol) LCR Honda MotoGP
Hector Barbera (spanyol) Mapfre Aspar Team
Colin Edwards (amerikai) Monster Yamaha
Cal Crutchlow (brit) Monster Yamaha
Randy De Puniet (francia) Pramac Racing
Loris Capirossi (olasz) Pramac Racing
Andrea Dovizioso (olasz) Repsol Honda
Dani Pedrosa (spanyol) Repsol Honda
Casey Stoner (ausztrál) Repsol Honda
Alvaro Bautista (spanyol) Rizla Suzuki
John Hopkins (amerikai) Rizla Suzuki
Aojama Hirosi (japán) Honda Gresini
Marco Simoncelli (olasz) Honda Gresini
Jorge Lorenzo (spanyol) Yamaha Factory
Ben Spies (amerikai) Yamaha Factory

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől