13 éves motoros halt meg Indianapolisban

2010. augusztus 30., hétfő 10:52
Az amerikai fiú a gyorsaságimotoros-világbajnokság korosztályos versenyén bukott, áthajtottak rajta, újraéleszteni nem sikerült.

Peter Lenz a korosztályos verseny bemelegítő körében bukott Indianapolisban, egy társa áthajtott rajta. Nyaktámasszal tették hordágyra, majd újraélesztéssel kísérleteztek, de a kórházba szállítás közben életét veszítette.

A 13 éves motorosnak nem ez volt az első balesete, tavaly májusban motorhiba miatt bukott, a bal lábszárában négy helyen tört el a csont és ideget is vágott. Novemberre épült fel, folytatta a versenyzést.

Lenz hatévesen kezdte a motorozást, eddig kilenc nemzeti bajnoki címet nyert. A baleset megint felélesztette a vitákat, hogy hol kell meghúzni a korhatárt a motorversenyeken, ahol több mint 200 km/órás sebességgel száguldanak.

Lenz az indianapolisi pálya 101 éves történetének legfiatalabb áldozata, itt utoljára 2003-ban történt tragédia, akkor egy IndyCar versenyen Tony Renna halt meg.

Az indianapolisi versenyen nemcsak a betétfutamban, hanem Moto2-es kategóriában is tömegbukás volt.

Moto GP 2011
Név Csapat
Karel Abraham (cseh) Carbion AB
Valentino Rossi (olasz) Ducati Team
Nicky Hayden (amerikai) Ducati Team
Toni Elias (spanyol) LCR Honda MotoGP
Hector Barbera (spanyol) Mapfre Aspar Team
Colin Edwards (amerikai) Monster Yamaha
Cal Crutchlow (brit) Monster Yamaha
Randy De Puniet (francia) Pramac Racing
Loris Capirossi (olasz) Pramac Racing
Andrea Dovizioso (olasz) Repsol Honda
Dani Pedrosa (spanyol) Repsol Honda
Casey Stoner (ausztrál) Repsol Honda
Alvaro Bautista (spanyol) Rizla Suzuki
John Hopkins (amerikai) Rizla Suzuki
Aojama Hirosi (japán) Honda Gresini
Marco Simoncelli (olasz) Honda Gresini
Jorge Lorenzo (spanyol) Yamaha Factory
Ben Spies (amerikai) Yamaha Factory

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....