Törölték a sávolyi Moto GP-futamot

2010. március 18., csütörtök 18:18
A Balatonring nem épül meg időre, Sávoly helyett a spanyol Aragonban lesz a szeptember 19-i futam. Másodszor vette ki a nemzetközi szövetség a naptárból a magyar futamot.

A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) törölte a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei versenynaptárából a szeptember 19-re kiírt sávolyi Magyar Nagydíjat, helyére egy újabb - negyedik - spanyolországi futamot iktatott be.

A FIM honlapjának csütörtöki közleménye szerint a magyarországi verseny azért marad el, mert a Balatonringet nem tudják időre felépíteni. Sávoly helyett Aragonban lesz majd a szeptemberi futam. 

Az állam 15,3 milliárd forint hitelt nyújtott volna a pálya megépítéséhez, de mivel pénteken kiderült, az MFB ezt biztosan nem folyósítja, a beruházó Sedesa nem tudja megépíteni a pályát.

Szlovákiában a sávolyihoz hasonló pálya harmadannyi pénzből épült meg, a magyart nem lehetett volna gazdaságosan működtetni.

A magyar állam és a magát Magyarország 10. leggazdagabb emberének beállító, csalásért korábban jogerősen elítélt Kovács Bence János által képviselt Sedesa csoport közötti kapcsolatnak ezzel vélhetően vége.

A Magyar Turizmus Zrt. 10 év alatt 20 milliárd forintot fizetett volna a verseny rendezési jogáért, ez így megmarad.

A pálya építését Bajnai Gordon, akkori nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter jelentette be, 2008. július 23-án. Bajnai hozzátette, 2009 szeptemberétől minimum öt éven keresztül házigazdája lesz a gyorsaságimotoros-világbajnokság egyik futamának a Balatonringen.

Az alapkőletételre 2008. november nyolcadikán került sor, Vicente Cotino, a Sedesa Csoport elnöke elmondta: terveik szerint jövő júliusban-augusztusban már 80-90 százalékban kész lesz a Balatonring. A földmunkák azonban csak 2009. április 17-én kezdődtek.

A gyorsaságimotoros-vb módosított versenynaptára:

április 11. - Katari Nagydíj, Losail - éjszakai futam
április 25. - Japán Nagydíj, Motegi
Május 2. - Spanyol Nagydíj, Jerez
Május 23. - Francia Nagydíj, Le Mans
Június 6. - Olasz Nagydíj, Mugello
Június 20. - Brit Nagydíj, Silverstone
Június 26. - Holland Nagydíj, Assen - szombati futam
Július 4. - Katalán Nagydíj, Barcelona
Július 18. - Német Nagydíj, Sachsenring
Július 25. - Amerikai Nagydíj, Laguna Seca - csak MotoGP
Augusztus 15. - Cseh Nagydíj, Brno
Augusztus 29. - Indianapolis
Szeptember 5. - San Marinó-i Nagydíj, Misano
Szeptember 19. - Aragon (Spanyolország)
Október 10. - Malajziai Nagydíj, Sepang
Október 17. - Ausztrál Nagydíj, Phillip Island
Október 31. - Portugál Nagydíj, Estoril
November 7. - Valencia

Moto GP 2011
Név Csapat
Karel Abraham (cseh) Carbion AB
Valentino Rossi (olasz) Ducati Team
Nicky Hayden (amerikai) Ducati Team
Toni Elias (spanyol) LCR Honda MotoGP
Hector Barbera (spanyol) Mapfre Aspar Team
Colin Edwards (amerikai) Monster Yamaha
Cal Crutchlow (brit) Monster Yamaha
Randy De Puniet (francia) Pramac Racing
Loris Capirossi (olasz) Pramac Racing
Andrea Dovizioso (olasz) Repsol Honda
Dani Pedrosa (spanyol) Repsol Honda
Casey Stoner (ausztrál) Repsol Honda
Alvaro Bautista (spanyol) Rizla Suzuki
John Hopkins (amerikai) Rizla Suzuki
Aojama Hirosi (japán) Honda Gresini
Marco Simoncelli (olasz) Honda Gresini
Jorge Lorenzo (spanyol) Yamaha Factory
Ben Spies (amerikai) Yamaha Factory

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől