Németh Balázs: Mostantól ezt várják tőlem

2009. augusztus 17., hétfő 14:00 |
A Talmácsi Gábor 250 kcm-es helyére szerződtetett Balatonring-pilóta pályafutása első pontjait szerezte a brünni Cseh Nagydíjon, műtött kezének fájdalma sem akadályozta. Az indianapolisi pályát nem ismeri.

Németh Balázs 14. lett a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Cseh Nagydíján 250 kcm-ben. A Balatonring 21 éves pilótája a 18. helyről indult, nem körözték le, pályafutása első két vb-pontját szerezte.

"Már régóta vártam, hogy megszerezzem az első világbajnoki pontjaimat. A rajtot sokat gyakoroltam, remekül sikerült, meg tudtam őrizni a pozíciómat. Előztem néhányat, az első kör után már 15. voltam, körönként fél másodperccel voltam gyorsabb az üldözőknél."

ASPARHUNGPENGLA2009-01

Németh kiegyensúlyozottan ment, pedig a verseny nagy részében egyedül motorozott, előtte és mögötte nem volt senki, leintés után a magyar szurkolók előtt örömében elfüstölte a gumiját.

"A végére kissé fájt a műtött kezem, de ez már nem befolyásolta a végeredményt, nem zavart. A lemezt fél évre tették bele, ebből még 4 hónap van hátra, szezon végén veszik ki a rögzítést. A következő verseny két hét múlva Indianapolisban lesz, a pályát nem ismerem, videózással, a pályarajz tanulmányozásával, szimulátorral készülök."

A Talmácsi Gábor helyére szerződtetett Németh még szokja a motort, a beállítások jók, féktávokon és a kigyorsításoknál tud faragni a köridőkből. A csapat nagyon örült a brnói eredménynek, "a csapatfőnök viccesen megjegyezte, mostantól ez az alap, ezt várják tőlem. Meglátjuk."

A versenyt az időmérőn is legjobb olasz Marco Simoncelli nyerte, nagy csatában megelőzve honfitársát, a Team Toth-os Mattia Pasinit, a spanyol Alvaro Bautista lett a harmadik. A másik magyar, Tóth Imre 17. volt

A 125 kcm-eseknél a spanyol Nicolas Terol győzött, a pontversenyben vezető honfitársa, Julian Simón, illetve az olasz Andrea Iannone előtt. A Moto GP-t Valentino Rossi nyerte, Talmácsi utolsó, 13. lett, de ezzel is szerzett három pontot.

Moto GP 2011
Név Csapat
Karel Abraham (cseh) Carbion AB
Valentino Rossi (olasz) Ducati Team
Nicky Hayden (amerikai) Ducati Team
Toni Elias (spanyol) LCR Honda MotoGP
Hector Barbera (spanyol) Mapfre Aspar Team
Colin Edwards (amerikai) Monster Yamaha
Cal Crutchlow (brit) Monster Yamaha
Randy De Puniet (francia) Pramac Racing
Loris Capirossi (olasz) Pramac Racing
Andrea Dovizioso (olasz) Repsol Honda
Dani Pedrosa (spanyol) Repsol Honda
Casey Stoner (ausztrál) Repsol Honda
Alvaro Bautista (spanyol) Rizla Suzuki
John Hopkins (amerikai) Rizla Suzuki
Aojama Hirosi (japán) Honda Gresini
Marco Simoncelli (olasz) Honda Gresini
Jorge Lorenzo (spanyol) Yamaha Factory
Ben Spies (amerikai) Yamaha Factory

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől