Rossi megint az utolsó kanyarra hajtott

2009. július 6., hétfő 12:47 |
Három hete Barcelonában az utolsó pillanatban előzött, vasárnap Laguna Secában újra a legvégén akarta megnyerni a versenyt a világbajnok. Dani Pedrosa nagyon kiengedett, de még épp belefért.

Három tizeddel nyerte az amerikai Moto GP-futamot Dani Pedrosa, pedig szinte egész versenyen három másodperccel vezetett. Az utolsó körben túl kényelmes volt, a második Valentino Rossi utolérte, majdnem befogta.

PA618692

”Túlságosan kiengedtem, a kör elején láttam, hogy majdnem két másodperc az előnyöm, ezért lazítottam. A végére észrevettem Rossit, ennyire nem szabadott volna lassulnom” – mondta a célban a katalán, aki 392 nap után nyert futamot magának és a Hondának.

Rossi csapattársa, a harmadik, sérülten induló Jorge Lorenzo miatt menekült Pedrosa felé, amikor pedig látta, lehet sansza, még jobban rákapcsolt.

”Dani őrült, hogy ennyire kiengedett, amikor megnézi videón, biztosan megijed, mennyire közel voltunk hozzá – nyilatkozta a világbajnok . – Jorge kergetett, ezért mennem kellett, és az utolsó kanyarban megpróbálhattam az előzést. Sajnos picit még messze voltam, rizikós lett volna belemenni a manőverbe, valószínűleg mindketten lementünk volna az ívről.”

Az olasznak három hete, Barcelonában összejött az utolsó kanyar, ott előzött, úgy nyerte meg a nagydíjat. Így sem csalódott, vb-ellenfelei, a másik yamahás és Casey Stoner mögötte futottak be. ”Jó, ahogy van, fontosabb, hogy Lorenzo és Stoner előtt végeztem.”

A címvédő előnye mindössze 9 pont spanyol és 16 ausztrál riválisa előtt, a bajnokság továbbra is nyitott. Talmácsi Gábornak még nincs pontja, vasárnap elesett, nem ért célba. A következő futam két hét múlva, Németországban lesz.

Moto GP 2011
Név Csapat
Karel Abraham (cseh) Carbion AB
Valentino Rossi (olasz) Ducati Team
Nicky Hayden (amerikai) Ducati Team
Toni Elias (spanyol) LCR Honda MotoGP
Hector Barbera (spanyol) Mapfre Aspar Team
Colin Edwards (amerikai) Monster Yamaha
Cal Crutchlow (brit) Monster Yamaha
Randy De Puniet (francia) Pramac Racing
Loris Capirossi (olasz) Pramac Racing
Andrea Dovizioso (olasz) Repsol Honda
Dani Pedrosa (spanyol) Repsol Honda
Casey Stoner (ausztrál) Repsol Honda
Alvaro Bautista (spanyol) Rizla Suzuki
John Hopkins (amerikai) Rizla Suzuki
Aojama Hirosi (japán) Honda Gresini
Marco Simoncelli (olasz) Honda Gresini
Jorge Lorenzo (spanyol) Yamaha Factory
Ben Spies (amerikai) Yamaha Factory

Minden idők

Lebüntették, mert nem adott büntetőt
A brazil bírót fellökték, körbevették, a rendőrök szedték le róla a reklamáló játékosokat.

Shopline

C-Travel ajánlatok