Hány büntető maradt el a Barca-Realon?

2012.01.26. 15:24 - Index

A madridi AS szakértője öt kérdéses jelenetet is összeszedett a szerdai Clásicóról. Szerinte mindegyikért tizenegyest kellett volna ítélnie Vitienes játékvezetőnek. Itt az öt jelenet, hármat a Madridnak, kettőt a Barcelonának kellett volna kapnia. Legalábbis az eredeti szerző így gondolja. Döntse el az olvasó!

Melyik volt büntető?

Először Busquets kezezése látható, ha akarjuk, visszahúzta, ha akarjuk, nem teljesen, de szándékosnak semmiképpen sem nevezhető. Aztán jön Pepe és Alexis Sánchez ütközése. A védő kétségtelenül belép a barcelonai támadó elé, ilyenért adtak már tizenegyest. Pepe először lábat ért, Sánchez pedig elesett. Még a lassításokból is nehéz megállapítani, mi történt pontosan. Abidal kezezése is bekerült a válogatásba, talán ez a legegyértelműbb. Ramos közelről ollózott, a francia védő keze alig ért a labdába, ráadásul jól látható, hogy csak a fejét próbálta védeni. Benzema labdaátvételénél test-test elleni harc volt, Puyol bele is tudott érni a labdába. Az utolsó jelenet megint csak egy Pepe-Sánchez párharc, szinte milliméterre pontosan ugyanott, mint az első. Ez is test-test elleni harc, viszont a portugál itt jókorát lökött ellenfelén, amivel kétségtelenül megakadályozta abban, hogy a labdához érjen.

Kommentek

  • 2012.01.26 15:34:12foci121

    Téhát akkor hány jogos büntető maradt el?

  • 2012.01.26 15:35:25foci121

    hol vannak a rinyáló reálosok?

  • 2012.01.26 15:48:24mohusssska

    itt vagyok szopjál le!

  • 2012.01.26 15:48:53The AVE

    Miért csak egy esetre lehet szavazni?

  • 2012.01.26 15:52:31mohusssska

    anyádnál? leveztjük a feszkót! kösz!

  • 2012.01.26 15:54:19mohusssska

    amúgy egyik sem volt tizenegyes! a barca jogosan ment tovább :)

  • 2012.01.26 16:32:36narancs66

    Jesszusom, képzeljétek el, hogy ezek után mit fog sírni a Reklám Margit edzője. :)

  • 2012.01.26 16:33:27Nocomment

    Még ott van a pakliban Diarra elmaradt második sárgája Messi felrúgásáért. Tipikusan az a szabálytalanság volt, amire simán megkapta volna az első sárgáját, a másodikat viszont nem merte megadni neki a bíró.

  • 2012.01.26 16:42:28dimitrij

    ja, meg Pepe többi szabálytalansága... kb. 5 sárgát érdemelet volna, egyet kapott. persze kezet most nem taposott, de könyöklése volt pár, illetve amikor Alves felvágta, akkor próbálta megtaposni is... :)

  • 2012.01.26 17:04:30Fotos

    @dimitrij: Pepenek egy foldon fetrengobe viszont sikerult belerugnia...

  • 2012.01.26 17:49:25gibson

    @narancs66: Reklám Margit? még mindig itt tartasz, te szerencsétlen? hány éves vagy, nyolc?

  • 2012.01.26 17:58:09dr.maybach

    A Realnak kb 8 emberrel kellett volna befejezni ezt a meccset is. idióta edző idióta játék. Pedig tudnának focizni is. Mourino visszamehetne az angol bajnokságba.

  • 2012.01.26 18:00:13narancs66

    k. Gibson, nem nyolc vagyok, lassan 20 éve a Barca a kedvencem, szóval elég rég figyelgetem a spanyol focit. Te mit mondanál arra a csapatra ahol nem a szakmai szempontok az elsők? Ahol tisztázatlan eredetű orosz és arab pénzek vannak? Ahol egy idegbeteg barom felveheti azt a mezt amit valamikor mondjuk Hierro? Ahol amióta ez az edző van folyamatos a balhé? ...

  • 2012.01.26 18:01:39narancs66

    Inkább a portugálba, ha választani lehet. :)

  • 2012.01.26 18:52:16orcface

    "Miért csak egy esetre lehet szavazni?"

    +1

    ez így epic fail...

  • 2012.01.26 19:25:43Applepie

    az előző kupánál is ennyi rinyálás volt? csak kérdezem? vigasztalódhatnak a bajnoksággal a krisztina ronaldo hiszti azért jó :D

  • 2012.01.26 19:26:08gajus

    Igazából két tizit lehetett volna megadni maximum. Szerintem.

  • 2012.01.26 19:28:39takaróléc

    Sokszor megnéztem, de a Pepe-Sanchez1-nél nem igaz, hogy "Pepe először lábat ért": nem ért labdát, hanem simán felrúgta Sanchezt, és csak amikor az már rég elesett, akkor kotorta ki szögletre. Ramos ollózása 20 centire Abidal fejétől eleve veszélyes játék volt.

  • 2012.01.26 23:17:10lokotus

    Végre egy pontos cikk.. A két kezezés eléggé nevetséges, Puhl szokta mondani, hogy azért zsebre nem lehet tenni a kezet.

    Hogy Pepéről miért nem kaptak tizenegyeseket, az jó kérdés. Egyrészt a bírók félnek murínyótól(nem tudom miért..) másrészről nem láthatta pontosan, hogy mi történt és messzebbről lehetett test-test elleninek is vélni a dolgot.. kamera mellett mi könnyen mondjuk és látjuk, hogy az nem lökés, hanem konkrétan felrúgta..

  • 2012.01.27 00:28:01döncike1

    egy kis segédlet szabály magyarázáshoz:http://www.origo.hu/sport/focivilag/20090512-felreertett-es-hianyos-szabalyok-a-labdarugasban.html

  • 2012.01.27 10:27:33flea

    Szerintem egyik sem igazán büntető. A két kezezés vétlen, a másik három befújható, nem lett volna súlyos tévedés. De a visszajátszást látva csak a Pepe-Sánchez 2, ami igazán szabálytalannak nevezhető, és büntetőt szerintem az sem ér.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől