Január 6-án lehetnek új kosárkapitányok

2011. december 20., kedd 13:12

Előreláthatólag a Magyar Kosárlabdázók Szövetségének (MKOSZ) január 6-i elnökségi ülésén dől majd el, kik irányíthatják a jövőben a férfi és női válogatottakat. A Magyar Nemzet című lapnak nyilatkozva Sterbenz Tamás főtitkár elmondta, hogy a nőknél három, míg a férfiaknál nyolc pályázó van, s róluk az általa vezetett szakmai bizottság elküldte jelentését az elnökségnek.

A főtitkár a kapitányválasztás időpontjával kapcsolatban megjegyezte, hogy az elnökség tagjai rendkívül elfoglaltak, van közöttük országgyűlési képviselő is, így ebben az évben már lehetetlen volt olyan időpontot találni, amely mindenkinek megfelelt volna, ezért marad a döntés január elejére.

Sterbenz a Digisport televízió Reggeli start című műsorában kedden a kapitányválasztással kapcsolatban annyit még elárult, hogy a női válogatottat szinte biztosan külföldi szakember vezeti majd, mivel a három jelölt között nincs hazai tréner. Elmondta, komoly tapasztalattal bíró, elismert szakemberekről van szó, akikkel a szakmai bizottság elbeszélgetett, s egyeztetett már.

A férfiaknál van esély arra, hogy magyar edző irányítsa a nemzeti csapatot, mivel a nyolc pályázó között hazai és külföldi jelentkező is akad. Azt ugyanakkor - nevek említése nélkül - hozzátette, hogy a nyolc kandidálóból már most ki lehet emelni azt a hármat, akinek a legnagyobb esélye van.

Sterbenz a vasárnap elnyert 2015-ös női Európa-bajnoksággal kapcsolatban kijelentette, hogy a pályázati munkában szereplő Sopron, Győr, Veszprém, Szombathely és Budapest a legesélyesebb arra, hogy a mérkőzések helyszínei legyenek, ám a kérdés még nem zárult le, ugyanis sok jelentkező van még erre a szerepre.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől