Visszatér Törökországba a doppingolással vádolt kosaras

2011. május 12., csütörtök 12:36

Visszatér Törökországba - de nem korábbi csapatához, a Fenerbahcéhoz, hanem a Galatasarayhoz - Diana Taurasi, a tavaly év végén doppingolással megvádolt, utóbb azonban felmentett olimpiai és világbajnok kosárlabdázó.

A Rátgéber László által nemrég bajnoki címre vezetett Fener amerikai játékosa modafinil nevű serkentővel akadt fenn egy decemberi ellenőrzésen, ám a mintáját vizsgáló labor februárban visszavonta jelentését, a helyi sportági szövetség pedig felmentette a sztárt. Időközben azonban - még január elején - a Fenerbahce szerződést bontott vele.

A Vatan című lap értesülése szerint a 28 éves Taurasi 1,1 millió dollárt fog keresni a következő idényben, a Hürriyet pedig arról számolt be, hogy Taurasi az első körben nem fogadta el az ajánlatot a "kellemetlen törökországi élményekre" hivatkozva, végül mégis aláírt egy előszerződést.

"Tudtam róla, hogy Diana a Galatához igazol, biztosan szeretett volna visszamenni a Fenerhez, de úgy látszik, nem tudtak megegyezni - mondta az MTI-nek Belgrádból a magyar mesteredző. - Ami a saját karrieremet illeti, én sem egyeztem meg az isztambuliakkal, és egyelőre nem tudok semmi biztosat mondani a folytatásról."

Rátgéber hozzátette: jelenleg PhD-tanulmányaival van elfoglalva, és szemináriumokat tart a szerb fővárosban, emellett készül az általa szervezett második nemzetközi kosártáborra, amelynek a tavalyi évhez hasonlóan a bajai Petőfi-sziget ad otthont június 19. és július 2. között.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől