A New Orleans nyerte az NBA nyugati rangadóját

2010. november 18., csütörtök 08:39

A New Orleans Hornets nagy csatában, két ponttal legyőzte a vendég Dallas Maverickset az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szerdai játéknapjának rangadóján.

A Hornets 9 győzelemmel és 1 vereséggel a liga legjobb mérlegével büszkélkedhet a San Antonióval együtt. A Dirk Nowitzki vezérelte Dallas elleni diadal kulcsmomentuma az volt, amikor David West két mp-cel a vége előtt, 98-97-nél elvette a labdát a texasiak győztes dobásra készülő - és 29 pontig jutó - német sztárjától. San Antonióban a francia Tony Parkert nemigen viselte meg, hogy felesége, a filmsztár Eva Longoria néhány órával korábban benyújtotta válópert, ugyanis 21 ponttal vezette sorozatban nyolcadik sikerére a Spurst a Chicago ellen.

A címvédő Los Angeles Lakers főként Kobe Bryant 33 pontjával nyert Detroitban úgy, hogy a csapat ásza pályára sem lépett az utolsó negyedben. Hasonlóan cselekedett Miamiban Chris Bosh is, aki három játékrész alatt szórt be 35 pontot a Phoenixnek, a vendégeknél Steve Nash mindössze 2 gólpasszt osztott ki, amire 141 meccs óta nem akadt példa.

A legutóbb nagydöntős Boston is a zárószakaszban legjobbjai nélkül verte a Washingtont úgy, hogy a hajrában már 37 ponttal is vezetett. A liga sereghajtója továbbra is a Los Angeles Clippers, amely Minneapolisban rontotta mérlegét 1/11-re.

Eredmények

Miami Heat-Phoenix Suns 123-96

Philadelphia 76ers-Toronto Raptors 86-94

Boston Celtics-Washington Wizards 114-83

Detroit Pistons-Los Angeles Lakers 90-103

New Orleans Hornets-Dallas Mavericks 99-97

Minnesota Timberwolves-Los Angeles Clippers 113-111

Oklahoma City Thunder-Houston Rockets 116-99

Utah Jazz-New Jersey Nets 98-88

Sacramento Kings-New York Knicks 106-113

San Antonio Spurs-Chicago Bulls 103-94

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől