Kikapott Eb-selejtezőn a férfi kosárválogatott

2010. augusztus 11., szerda 22:02

Ukrajnai vereséggel folytatta szereplését az Európa-bajnoki selejtezőben a férfi kosárlabda-válogatott, miután szerdán 80-71-re kikapott Lvivben.

Eredmény, 4. forduló, B csoport:
Ukrajna-Magyarország 80-71 (20-21, 20-19, 24-18, 16-13)
Legjobb dobók: Liscsuk 27 pont, Pecserov 15, Hlibov 14, illetve Hanga 22, Lóránt 12, Vojvoda 12

Mészáros Lajos alaposan megfiatalított-átalakított együttese - amely három forduló után 1/2-es mérlegnél tartott - negyedik mérkőzésén a két vereséggel álló ukránokhoz látogatott, és a szoros első negyedben egypontos előnyre tett szert. A második tíz percben maradt az óriási küzdelem, de a hazaiaknak sikerült egyenlíteniük, így 40-40-es állásnál vonultak nagyszünetre a csapatok.

A fordulás után az ukránok elléptek, hatpontos különbséggel nyerték a harmadik negyedet, s bár a magyarok az utolsó percig harcoltak, az eddig csoportutolsó házigazdák megtartották, sőt növelték előnyüket, így végül megszerezték első győzelmüket. Mészáros Lajos tanítványai négy összecsapás után egy győzelemmel és három vereséggel pillanatnyilag a csoport második helyén állnak.

Az állás: 1. Macedónia 5 pont/3 mérkőzés, 2. Magyarország 5/4, 3. Nagy-Britannia 4/2, 4. Ukrajna 4/3, 5. Bosznia és Hercegovina 3/2

Később:
Bosznia-Hercegovina - Nagy-Britannia 20:45 ó

A magyarok további programja:
augusztus 17.: Nagy-Britannia - Magyarország, Birmingham 20:30 ó
augusztus 20.: Magyarország-Macedónia, Szolnok 19 ó
augusztus 23.: Bosznia-Hercegovina - Magyarország
augusztus 26.: Magyarország-Ukrajna, Szombathely 19 ó

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől