Kínában gyógyul Kobe Bryant

2010. július 27., kedd 11:57

Kínában lábadozik harmadik térdműtétje után Kobe Bryant, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) címvédő Los Angeles Lakers sztárja. A 12-szeres All Star-válogatott szombati operációja után utazott Ázsiába, hogy öt várost érintő körútján üdvözölje rajongóit. Pekingben a nagy hőség ellenére 1600-an próbáltak bejutni a találkozónak otthont adó épületbe. „Az a legnehezebb, hogy egy helyben kell ülnöm - nyilatkozott a 31 éves bedobó a China Daily keddi számában. - Állandóan edzenék, így számomra valójában a semmittevés jelenti az igazi kihívást.”

Annak ellenére, hogy 2003 és 2006 után immár harmadjára műtötték a jobb térdét, Bryant jövőre a hatodik bajnoki címét is megszerezné a Lakersszel: „Egy újabb aranygyűrű jelenti számomra az igazi motivációt a következő szezonra. Nem sok minden változott: a csapat nagy része maradt, és a céljaink is ugyanazok, mint eddig.”

Ami az edzősködést illeti, a Lakers-ász egy kérdésre válaszolva közölte:

„Szóba sem jöhet, soha. Szívesen foglalkozom gyerekekkel, táborokat is tartok nekik, de trénerként végigcsinálni egy szezont. Hát ez nem érdekel.”

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől