A Cleveland Cavaliers tulajdonosa nekiesett Jamesnek

2010. július 9., péntek 11:19

A Cleveland Cavaliers tulajdonosa becsapottnak s elárultnak érzi magát, és csúnyán nekiesett csapata korábbi sztárjának, LeBron Jamesnek, miután a kiváló kosaras csütörtökön bejelentette, hogy Miamiban folytatja pályafutását.

„Eljött az elszámolás ideje James számára - nyilatkozta Dan Gilbert, aki szerint az olimpiai bajnok sztár cserbenhagyta csapatát az idei rájátszás második fordulójában, a Boston Celtics elleni főcsoport-elődöntőben. - Nem csupán az ötödik meccsen adta fel, a második, a negyedik és a hatodik találkozón is, nézzék meg a felvételeket, látni fogják.”

A Cavs-tulajdonos az interjúban a tavalyi rájátszásból is említett olyan meccset, melyen James nem küzdött: szerinte az Orlando elleni csata hatodik meccsén.

„Nem az a gond, hogy elment tőlünk, hanem az, ahogy az elmúlt időszakban viselkedett. Egyetlen telefonhívásomra sem válaszolt, a döntéséről pedig csak néhány perccel az előtt értesültünk James egyik üzlettársán keresztül, hogy bejelentette nyilvánosan - dühöngött Gilbert. - Tiszteletlen volt velünk szemben. Én nem szeretném, hogy a fiatalok így nőjenek fel, ilyen emberről vegyenek példát.”

Az üzletember a hét éve a Cavsnél játszó James csütörtöki bejelentése után a csapat honlapjára hosszú levelet tett fel, melyben az interjúban elmondottakat írta le. Emellett pedig megígérte a szurkolóknak, hogy hamarabb szerez bajnoki címet a csapat, mint James a Miamival.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől