NBA: Hetedik meccs dönt a bajnoki címről

2010. június 16., szerda 09:20

A címvédő Los Angeles Lakers hazai pályán kiütéses győzelmet aratott kedden az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) négy sikerig tartó nagydöntőjének hatodik mérkőzésén, így 3-3-ra kiegyenlített a Boston Celtics ellen.

Az NBA két legnépszerűbb csapata közötti 12. finálé - az állás 9-2 a Boston javára - hatodik felvonása a 3-2-re vezető Boston számára az utolsó is lehetett volna. A tavalyi döntő legjobbjává választott Kobe Bryant és Pau Gasol vezérletével a Lakers már a félidőben húsz ponttal vezetett (51-31). A Celticsnek - amelyben csak Ray Allen nyújtott elfogadható teljesítményt - ugyanakkor semmi sem sikerült, feleannyi lepattanót szedett, mint riválisa, és 33 százalékkal a dobószázaléka is borzalmas rossz volt.

A nagyszünet után tovább nőtt a különbség, a Boston elérte ugyan a 20 szerzett pontot a harmadik negyedben, ám 36 perc elteltével így is már 76-51 állt az eredményjelzőn. Az utolsó játékrészben a 15-szörös bajnok Lakers félgőzzel már csak az előny tartására törekedett, ekkor már jelentősen visszaesett a játék színvonala. A hatodik találkozó legjobbja is Bryant lett, ezúttal 26 ponttal. A finálé utolsó mérkőzésére magyar idő szerint pénteken hajnalban kerül sor, ugyancsak Los Angelesben. Az NBA történetében utoljára 2005-ben dőlt el hetedik találkozón a bajnoki cím sorsa, akkor a San Antonio Spurs verte 4-3-ra a Detroit Pistonst.

Eredmény, döntő, 6. mérkőzés: Los Angeles Lakers-Boston Celtics 89-67 (28-18, 23-13, 25-20, 13-16). Legjobb dobók: Bryant 26, Gasol 17, Artest 15, illetve Allen 19, Pierce 13, Garnett 12, Rondo 10. Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-3.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől