NBA: Los Angelesben egyenlített a Boston

2010. június 7., hétfő 08:40

A címvédő Los Angeles Lakers kikapott vasárnap a vendég Boston Celticstől, így 1-1-re áll az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 64. nagydöntője.

Az NBA két legnépszerűbb csapatának 12. fináléja - az állás 9-2 a Boston javára - csütörtökön a Los Angeles 102-89-es sikerével indult. A rekordot jelentő, 18. címére törő Celtics kőkemény védekezéssel és Ray Allen szenzációs távoli dobásaival magabiztosan hozta a nyitónegyedet, a nagyszünetben pedig 54-48-ra vezetett. A tavalyi döntő legjobbja, Kobe Bryant gyenge napot fogott ki, 20 mezőnykísérletéből végül csak nyolc landolt a gyűrűben.

Fordulás után elsősorban a világbajnok spanyol Pau Gasolnak köszönhetően ledolgozta hátrányát a hazai együttes, az utolsó játékrész 72-72-ről indult. Ebben Bryant csakhamar összeszedte ötödik személyi hibáját is, így ő már alig védekezett, miközben elöl sem volt eredményes. A vendégek fölényesen nyerték a hajrát, míg a Lakers nyolc siker után először kapott ki otthon a rájátszásban.

A négy sikerig tartó finálé harmadik mérkőzését közép-európai idő szerint szerdán hajnalban rendezik Bostonban - mint ahogy az azt követő két találkozóra is, így elképzelhető, hogy Doc Rivers alakulata már vissza sem megy a Staples Centerbe.

Eredmény, döntő, 2. mérkőzés: Los Angeles Lakers-Boston Celtics 94-103 (22-29, 26-25, 24-18, 22-31). Legjobb dobók: Gasol 25, Bryant 21, Bynum 21, illetve Allen 32, Rondo 19, Perkins 12, Pierce 10. Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől