Visszalépett a Debrecen a férfi kosárlabda élvonaltól

2010. március 7., vasárnap 11:36

Bár a héten megpróbálkozott a folytatással, anyagi problémák miatt mégis visszalépett a férfi kosárlabda élvonal további küzdelmeitől a Debreceni EKE. A klub múlt szerdán jelentette be, hogy az NB I.-es A csoport mellett az U20-as bajnokságot sem fejezi be, majd hétfőn a klubtagok egy része jelezte: nem ért egyet a visszalépéssel, és meg kell próbálni az élvonalbeli tagság megtartását, és a szezon befejezését.

"A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének férfi tagozatával való többszöri egyeztetés után nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos okok miatt ez mégsem lehetséges - olvasható az egyesület honlapján. - A tagozat tehát nem engedte meg számunkra a folytatást. Ezzel a nyilatkozattal a DEKE vezetősége véget kíván vetni a további találgatásoknak is. Amit lehetett, megpróbáltunk annak érdekében, hogy folytathassuk a legfelső osztályban a szereplést, de sajnos erőfeszítéseinket nem követte siker."

A 19 forduló során mindössze egyszer győztes hajdúsági egyesület az NB I-es B csoportban és a többi korosztályos bajnokságban folytatja szereplését, az élvonalban pedig a hátralévő ellenfelek automatikusan 20-0-ás eredménnyel kapják meg a két pontot.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől