A Lakers szoros meccsen nyert az NBA-ben
A címvédő Los Angeles Lakers egy ponttal nyert a Boston Celtics otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi, vasárnapi játéknapján.
A legutóbbi két szezon bajnokának összecsapásán, a zárónegyedben már úgy tűnt, a hazaiak megroppantják a Lakerst, ám hiába vezettek 11 ponttal is, a vendégek fordítani tudtak. A Celtics tagjai a meccs után a játékvezetőket is hibáztatták a kudarcért, ugyanis kevesebb mint fél perccel a vége előtt, 89-88-as hazai vezetésnél erősen vitatható támadóhibát fújtak Paul Pierce ellen, aki így hiába dobott be egy szép duplát. A győzelmet végül az egyébként kifejezetten gyengén célzó Kobe Bryant tempója döntötte el 7 mp-cel a lefújást megelőzően.
A Celtics (29 győzelem/16 vereség) ezzel hatodik vereségét szenvedte legutóbbi nyolc találkozóján, míg a bajnok (37/11) sorozatban negyedszer győzött, ráadásul valamennyi sikerét idegenben érte el.
A liga legjobb mérlegével álló Cleveland Cavaliers (38/11) ezúttal a Los Angeles Clipperst verte nagyon könnyedén, hazai pályán. A meccset már az első negyedben eldöntötték LeBron Jamesék, ebben a szakaszban - klubcsúcsot jelentő - 46 pontot szereztek a hazaiak a Clippers 20 egységével szemben.
A tavalyi döntős Orlando Magic (32/16) a Detroit Pistons otthonában győzött, míg a Nyugati főcsoport második helyén álló Denver Nuggets (32/15) a San Antonio Spurs otthonában nyert rangadót, meglepően simán, 24 ponttal.
Eredmények: Boston Celtics-Los Angeles Lakers 89-90, San Antonio Spurs-Denver Nuggets 89-103, Cleveland Cavaliers-Los Angeles Clippers 114-89, Detroit Pistons-Orlando Magic 86-91, New Jersey Nets-Philadelphia 76ers 79-83, Toronto Raptors-Indiana Pacers 117-102, Houston Rockets-Phoenix Suns 111-115, Minnesota Timberwolves-New York Knicks 112-91, Oklahoma City Thunder-Golden State Warriors 112-104
