A Clippers legyőzte a Lakerst az NBA-ben

2010. január 7., csütörtök 08:57 |

A címvédő Lakers meglepetésre simán kikapott a Clipperstől szerdán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Los Angeles-i rangadóján.

A vendégeknél hiába jutott Kobe Bryant 33 pontig, az előző kilenc meccsét elvesztő Clips három év után először kétvállra fektette a társbérlő együttest.
A nap mérkőzését a 2006-os bajnok Miami és a 2008-ban első Boston vívta. A 44 pontos Dwyane Wade vezette floridaiak legnagyobb ászuk 0,4 mp-cel a vége előtt bemutatott zsákolásával már nyeregben érezhették magukat, ám a 25 pontig jutott Rajon Rondo egy röptében továbbított bravúrkosárral döntetlenre mentette a találkozót. A hosszabbításban végül a Celtics akarata érvényesült.
A Cleveland főként LeBron James 23, és Shaquille O,Neal 17 pontjával verte a Washingtont, amelyből hiányzott az eltiltott Gilbert Arenas. A "mesterlövészt" néhány órával a kezdés előtt vetették ki a keretből a liga illetékesei, mert karácsonykor pisztolyokat találtak az öltözőszekrényében, ráadásul Javaris Crittentonnal még - állításuk szerint tréfából - fegyvert is fogtak egymásra.
San Antonióban megszakítás nélkül 11. vereségét könyvelhette el a Detroit, míg a 3/32-es mérlegével sereghajtó New Jersey Atlantában kapta meg a soros pofont.

Eredmények: Atlanta Hawks-New Jersey Nets 119-89, Cleveland Cavaliers-Washington Wizards 121-98, Orlando Magic-Toronto Raptors 103-108, Miami Heat-Boston Celtics 106-112, Minnesota Timberwolves-Golden State Warriors 101-107, Oklahoma City Thunder-New Orleans Hornets 92-97, San Antonio Spurs-Detroit Pistons 112-92, Phoenix Suns-Houston Rockets 118-110, Utah Jazz-Memphis Grizzlies 117-94, Los Angeles Clippers–Los Angeles Lakers 102–91.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől