Lengyel ellenfelek a női kosár Euroligában

2009. november 3., kedd 11:48

A MiZo Pécs 2010 és az MKB-Euroleasing Sopron egyaránt lengyel ellenféllel néz farkasszemet, a címvédő Szpartak Moszkva viszont tulajdonosának hétfői meggyilkolása miatt nem lép pályára a Szeviép-Szeged csarnokában szerdán a női kosárlabda Euroliga második fordulójában.

A B csoportban az olasz Schio ellen 55-58-as hazai fiaskóval kezdő gárda a Krakówhoz látogat, amely nem kis bravúrt hajtott végre a nyitókörben azzal, hogy győzött a legutóbb – a Final Four házigazdájaként – ezüstérmes Salamanca otthonában. A krakkóiakat éppen a spanyol élcsapattól érkezett Jose Ignacio Hernandez irányítja.

Az előző idényben negyedik Sopron könnyebb helyzetből várja a folytatást, ugyanis múlt szerdán 74-63-ra verte a szlovák Kosicét. A Sopronba látogató, újonc Gorzow eddig remekül helytállt a lengyel bajnokságban, ugyanis mind a hét meccsét megnyerte. Székely Norbert vezetőedző gondjait a hangszálgyulladása mellett az is fokozza, hogy Jelena Milovanovicsot hétfőn vírusfertőzéssel kórházba szállították, és benn is tartották kezelésre.

Az Euroliga 2. fordulójának magyar műsora, szerda:

C csoport: MKB-Euroleasing Sopron - Gorzow (lengyel) 19:00

B csoport: Kraków (lengyel)-MiZo Pécs 2010 19:30

D csoport: Szeviép-Szeged - Szpartak Moszkva (orosz) elhalasztva

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől