Szombaton rajtol a férfi kosárlabda bajnokság
Szombaton öt mérkőzéssel rajtol el az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság, amelyben ismét nem szerepel budapesti csapat. Az előző évadban az Enternet-NTE Hegyvidék képviselte a fővárost, ám a XII. kerületiek győzelem nélkül zárták az alapszakaszt, majd 2/28-as mutatóval búcsúztak az élvonaltól. Helyüket a Salgótarján foglalta el, amely 60 év után került vissza a legjobbak közé az NB I/B ezüstérmeseként, miután a másodosztálybeli bajnok SMAFC-NYME nem vállalta az indulást. A pontvadászat legnagyobb esélyese a címvédő Atomerőmű és a legutóbb döntős, kupagyőztes Pécs lehet. A két gárda szombaton az első Szuperkupa keretében mérte össze erejét Pakson, ahol némi meglepetésre a PVSK nyert 77-71-re. Ugyancsak jó erőkből áll a tavasszal bronzérmes ZTE és a 2008-as bajnok Szombathely is.
Változást jelent a korábbiakhoz képest, hogy mostantól a férfiaknál is - akárcsak a nőknél - mindig pályán kell lennie csapatonként legalább két magyar játékosnak. Az alapszakaszból 23 találkozó kerül majd képernyőre a Sportklub csatornán.
A férfi NB I csapatai: Albacomp, Atomerőmű SE, Debreceni EKE, Dombóvár KC, Kaposvári KK, Kecskeméti KSE, MJUS-Körmend, Pécsi VSK-Pannonpower, Salgótarjáni KSE, Soproni KC, Szolnoki Olaj, Zalakerámia-ZTE KK. (MTI)
