Női kosárlabda: legyőztük Horvátországot

2009. június 3., szerda 19:59

A vasárnap Lettországban rajtoló Európa-bajnokságra készülő női kosárlabda-válogatott szerdán felkészülési mérkőzésen legyőzte a horvátokat Pécsen. Utolsó előtti felkészülési mérkőzésén az Eb-ről lemaradó horvátokkal találkozott Rátgéber László együttese, amely a múlt héten harmadik lett a házigazdák, Ausztrália és Csehország részvételével rendezett párizsi négyes tornán. Az első negyedben javarészt a távoli dobásokat erőltető horvátok akarata érvényesült, és a magyarok - bár Újhelyi és Fegyverneky is jó formát mutatott - a folytatásban sem tudtak közelebb kerülni a riválishoz. A félidőben 29-33 volt az állás. Nagyszünet után Iva Ciglar - a mezőny legjobbja - megszerezte 14. pontját is, ám főként Fegyvernekynek köszönhetően a hazaiak végre elkapták a fonalat, és a 24. percben fordítottak (39-38). A "takaréklángon" zajló mérkőzés utolsó negyede 47-45-ről indult, és noha a déli szomszéd legjobbjai 51-52-nél még egyszer visszavették az előnyt, a hajrá a Vajda Anna vezette Rátgéber-alakulaté lett. A két csapat csütörtökön 11:30 órakor ismét összecsap, akkor már zárt kapuk mögött.

Eredmény: Magyarország-Horvátország 64-52 (11-15, 18-18, 18-12, 17-7) A magyar csapat legjobb dobói: Vajda 14, Fegyverneky 13, Bujdosó 9, Újhelyi 9

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől