Magyarországra jön a világbajnok spanyol férfi kosárválogatott

2009. április 5., vasárnap 18:49

A világbajnok spanyol férfi kosárlabda-válogatott Magyarországon, a klubcsapatával friss Euroliga-győztes Rátgéber László vezette női nemzeti csapat pedig Oroszországban játszik edzőmérkőzéseket a közeljövőben.

A sportdiplomáciai sikerekről Berényi János, a magyar szövetség Salamancában tárgyaló elnöke számolt be az MTI-nek.

"Gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a spanyolok augusztusban részt vesznek Budapesten a Hepp Ferenc-emléktornán. José Luis Saez elnök úr elfogadta a meghívást, és ígéretet tett a fellépésre, annál is inkább, mivel tavaly mi ugrottunk be a horvátok helyett egy felkészülési meccsre ellenük. Már csak a pontos időpontot kell egyeztetnünk" - jelentette be az MKOSZ első embere.

Ami a női válogatott programját illeti, a júniusi, lettországi Európa-bajnokságra készülő együttes Szentpéterváron fog vendégeskedni.

"Megállapodtam Sabtaj von Kalmanoviccsal, a ma Euroligát nyert Szpartak Moszkva tulajdonosával, hogy május közepén két találkozót játszunk az orosz válogatottal. Mivel tudja, hogy az MKOSZ milyen nehéz helyzetben van, a mieink valamennyi költségét ő fedezi" - tette hozzá Berényi János. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől