Sopron-Salamanca az Euroliga-elődöntőben

2009. február 25., szerda 18:15

A Rátgéber László vezette, címvédő Szpartak Moszkva jutott be utolsóként a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe. Az orosz elitalakulat a negyeddöntő harmadik, utolsó felvonásában nagy csatában verte a spanyol Valenciát. Mivel az MKB-Euroleasing Sopron és a spanyol Salamanca mellett így két orosz együttes van a Final Fourban, az előírások szerint annak egyik elődöntőjében mindenképp a két azonos országbeli klub találkozik. Ez azt jelenti, hogy Székely Norbert tanítványai az spanyolokkal néznek majd farkasszemet, a Szpartak pedig a Jekatyerinburggal csap össze. Ami az április 3. és 5. között sorra kerülő végjáték helyszínét illeti, az európai szövetség később dönt az ügyben. Sopron biztosan nem jelentkezik a rendezésre, az előzetes hírek szerint Salamanca pályázata indul a legnagyobb eséllyel.
Eredmény, negyeddöntő, 3. mérkőzés: Szpartak Moszkva (orosz)-Valencia (spanyol) 79-70 A párharc végeredménye: 2-1 a Moszkva javára.

A Final Four elődöntőjében: MKB-EUROLEASING SOPRON - Salamanca (spanyol) Szpartak Moszkva (orosz)-Jekatyerinburg (orosz)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől