Gyalázták, de 38 pontot szórt az áruló

2010. december 3., péntek 11:56
A “Hazugságkirály” visszatért Clevelandbe, LeBron James először játszott volt csapata ellen hazai pályán. A Cavaliers-szurkolók meccs közben végig szidták korábbi kedvencüket. James nem zavartatta magát, 38 pontjával a Miami Heat legjobbja lett.

A Miami Heat könnyen, 118-90-re legyőzte az NBA-ben a Clevelandet. Lebron James, a korábbi Cavaliers-kedvenc először tért vissza legnagyobb sikereinek helyszínére.

A Clevelandben hét szezont húzott le, a csapat emblematikus figurája volt, megkapta az NBA legértékesebb játékosának járó díjat is. Azt nyilatkozta, addig nem nyugszik, míg nem nyer bajnokságot a Cavaliersszel, nyáron azonban mégis eligazolt a Miami Heatbe. Clevelandben istenített sztárból azonnal közellenség lett, a szurkolók hazugnak, árulónak bélyegezték.

James, ahogy a meccs összefoglalójában is látszik, csütörtökön sem kerülhette el a gyalázást. A meccs előtt amerikai szokás szerint bú-bú kiáltásokkal fogadták, “Az áruló ma este a városban” írta az egyik szurkoló. Számos "Áruló" és “Hazugságkirály” pólót lehetett látni a nézőkön, de sokan viselték “Az itt született, itt lett naggyá, itt játszott, igy gyűlölték meg” feliratút is. James csak három negyedet játszott végig, a tömeg minden labdaérintésénél felmordult. A zavaró körülmények hidegen hagyták, 38 pontot dobott, öt lepattanót szerzett, nyolc gólpasszt adott.

Megértően nyilatkozott a meccs után: “Sok minden átfutott a fejemben a meccs alatt. Nem mondhatok semmi rosszat ezekre a szurkolókra. Senkire sem neheztelek. Hét nagyszerű évet töltöttem itt, minden pillanatát élveztem, itt lettem 18 éves gyerekből 25 éves férfi. Megértem a frusztrációjukat. Mi mindent megtettünk, hogy a legjobbunkat hozzuk, bajnokságot akarunk nyerni."

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől