Szerb klasszissal erősödött a magyar kéziválogatott
Hamarosan magyar állampolgár lesz Nedad Puljezevics, a Pick Szeged kézilabdázója. A harminchárom éves kapus kérvényét Sólyom László köztársasági elnök kedden aláírta. A játékos honosításáért a szocialista államtitkár Ujhelyi István és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál is levelet írt.
Már csütörtökön védhet Puljezevics
Nenad Puljezevic (fotó: Pick Szeged)
Az öt idény óta a Tisza-parti klubban szereplő, magyarul elfogadhatóan beszélő játékos szerencsés esetben akár már ezen a héten leteheti az állampolgársági esküt, és megkaphatja papírjait.
Puljezevics korábban negyvenhétszer szerepelt a jugoszláv válogatottban, képességeit az adai születésű Sterbik Árpádéhoz lehetne hasonlítani, aki viszont soha nem akart magyar válogatott lenni, még ha meg is kapta az állampolgárságot.
Ha Puljezevics magyar állampolgár lesz, akár már csütörtökön pályára léphet Skaliczki László szövetségi kapitány együttesében a szlovénok elleni felkészülési mérkőzésen.
Két vagy három kapus lesz?
Az Index úgy tudja, a kapitány mindenképpen számít a kapusra, csak az a kérdés, hogy a tíz nap múlva kezdődő németországi világbajnokságra két vagy három kapust jelöl a tizenhetes keretbe.
A szakemberek abban megegyeznek, hogy Fazekas Nándor és Puljezevics a vb-n résztvevő csapatok közül a legerősebb kapuspárosnak számít. A kapus hétfő óta, és jelenleg is a válogatottal Tatán edzőtáborozik.
Az olimpiai részvétel szempontjából kulcsfontosságú világbajnokságon a magyarok a dánokkal, a norvégokkal és Angolával mérkőznek a kieli csoportmérkőzéseken.
