Győri kézicsapata panaszt tett az európai szövetségnél

2010. december 2., csütörtök 10:24

A Győr, valamint másik két középdöntős ellenfele, az orosz Dinamo Volgograd és a norvég Larvik panaszt tett az Európai Kézilabda Szövetségnél (EHF), amely a csoport negyedik tagjának, a német HC Leipzignek a kérésére megváltoztatta a női Bajnokok Ligája menetrendjét.

A lipcsei csarnok jövő március első hétvégéjén egy atlétikai viadalnak is otthont ad, ezért a csapat arra kérte az EHF-et, hogy több hazai meccsén fordított legyen a pályaválasztói jog. Csakhogy így a kiemelések alapján a legjobb mutatóval továbbjutó Győr nem két hazai meccsel zárja a februári-márciusi középdöntőt, hanem a leggyengébb továbbjutó Leipzignek adatik meg ez a fajta előny.

„Természetes elvárásunk, hogy a sorsolásnál elfoglalt helyünk szerint szeretnénk a mérkőzéseinket lejátszani. A Lipcse úgy mesterkedett, hogy ő játszhassa odahaza az utolsó két meccsét, annak ellenére, hogy a csoportba négyes sorszámmal került be. Nem hiába dolgoztunk azért, hogy csoportelsőként egyes vagy kettes sorszámból az elsőt kapjuk, és mi zárhassuk a középdöntőkört két otthoni csatával” - mondta a handball.hu szaklapnak Vanyus Attila, a győriek klubelnöke, hozzátéve: mielőbbi választ vár az EHF-től.

Az eredeti kiírás szerint a Győr február 5-én vagy 6-án Volgogradban kezdene, majd fogadná a Leipzig gárdáját, a 3. fordulóban pedig a Larvikhoz látogatna. Március 5-én vagy 6-án Lipcsében lépnének pályára Pálingerék, aztán vendégül látnák a Dinamót, végül - március 19-én vagy 20-án - a Larvikot. Az új verzió szerint az első három kör változatlan, de a negyedik fordulóban nem Lipcsében lépne fel a magyar bajnok, hanem fogadná a Volgogradot, majd utazna a HC Leipzighez, és végül vendégül látná a Larvikot.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől