Bajnoki-, és kupagyőzelem a cél a debreceni női kéziseknél

2010. július 13., kedd 15:31

Szinte változatlan kerettel vág neki a 2010/2011-es szezonnak a Debrecen női kézilabdacsapata, melytől a bajnokságban, a kupában, illetve a Bajnokok Ligájában is jó szereplést várnak a vezetők.

Köstner Vilmos vezetőedző az együttes keddi sajtótájékoztatóján elmondta, ebben a szezonban sem epizódszerepre törekszik a klub, hanem komoly tényező akar lenni a hazai és a nemzetközi porondon is. A cél, hogy a bajnokságban és a Magyar Kupában is döntőbe jusson, s lehetőleg az aranyérmeért is eséllyel szálljon harcba a gárda, a Bajnokok Ligájában pedig a selejtezőkörből a főtáblára kerülés.

A hajdúsági együttesben az előző idényhez képest két változás történt, mivel Ivana Lovric távozott, Sopronyi Anett pedig visszatért a klubhoz. A tréner szerint az igazi erősítést éppen a keret változatlansága jelenti, mert az összeszokottság mindig előnyt jelent egy csapat életében.

A szakember a nyolchetes felkészülését hétfőn megkezdett együttes keddi BL-sorsolásáról úgy nyilatkozott, hogy nem becsüli le az ellenfeleket, a dán KIF Vejent, a lengyel SPR Lublint, illetve a szerb RK Zajecart, de a továbbjutást érő első hely elvárás a tanítványaival szemben.

A tájékoztatón kiderült az is, Debrecen szívesen adna otthont a Bajnokok Ligája selejtezőcsoportjának, ehhez azonban az kell, hogy a lengyel csapat lemondjon a rendezésről. A DVSC vezetői az eseményen bejelentették, hogy az 1980-as évek egyik legjobb játékosa, Csapó Erika a következő szezonban az ifjúsági csapat edzője lesz.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől