Döntős a magyar strandkézilabda-válogatott a vb-n

2010. június 27., vasárnap 14:53

Szenzációs menetelés végén lehet világbajnok a magyar férfi strandkézilabda-válogatott. Vártok Ákos együttese a törökországi vb-n a házigazdákat múlta felül az elődöntőben szétlövéssel, így bejutott a fináléba, ahol Brazília lesz az ellenfele.

A mieink hibátlanul meneteltek a középdöntőben, Egyiptomot, Dániát és Oroszországot is 2:1-re sikerült legyőznie a csapatnak. Az elődöntőben az a Törökország volt az ellenfél, melyet a csoportmeccsek során már sikerült egyszer két vállra fektetni. Együttesünk ezúttal is jobbnak bizonyult: izgalmas mérkőzésen, remek kapusteljesítménynek köszönhetően 2:1-re nyert a csapat úgy, hogy a szétlövésben 5-0-ra diadalmaskodott. A döntőben az a Brazília lesz az ellenfél, mely a tajvani Világjátékok fináléjában is a magyar válogatott riválisa volt, akkor a dél-amerikaiak győztek. A visszavágással kecsegtető aranycsatát az Eurosport2 élőben közvetíti vasárnap este fél nyolctól.

Az alsóházban szerepelt hölgyek is kitettek magukért, hiszen a hetedik helyet szerezték meg. A mezőny egyik legfiatalabb társasága az utolsó helyosztón azt az Olaszországot verte meg 2-1-re, mely a legutóbbi Világjátékokon és az Európa-bajnokságon is aranyérmes volt.

A döntőt az Eurosport 2-es csatornája 19 órától közvetíti.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Ausztria Idilli környezetben szeretne pihenni? Böngésszen oldalunkon és válasszon! 19.474 Ft / apartman / éjtől