A női kézisek a németeket is legyőzték

2009. december 3., csütörtök 13:53

Két nappal a világbajnoki rajt előtt a magyar női kézilabda-válogatott kiváló védekezésének köszönhetően 24-19-re nyert a német csapat ellen csütörtökön Vuhsziban, nem hivatalos felkészülési mérkőzésen. A magyarok kedden 30-24-re verték a vendéglátó kínaiakat, most pedig még ennél is sokkal jobban játszottak - derült ki Szántó András csapatvezető tájékoztatójából.

Az első félidőben Herr Orsolya remekül védett, 11 lövést megfogott és csak hat gólt kapott. A folytatásban Triffa Ágnes állt a kapuban, és ő is jól teljesített. A németek ellen góllövésben főleg Bulath Anita jeleskedett. A hőemelkedéssel küszködő Bódi Bernadett és Pastrovics Melinda, valamint a kisebb sérüléssel bajlódó Kovacsics Anikó ezúttal kimaradt, míg Zácsik Szandra és Juhász Gabriella felgyógyult, ők pályára léptek a németek ellen.

A vb csoportkörében, Szucsouban szombaton Tunézia, vasárnap Chile, hétfőn Románia, szerdán Norvégia, csütörtökön pedig Japán lesz az ellenfél. A hatosból az első három jut a középdöntőbe. A többiek a 13-24. helyért folytatják szereplésüket. A szövetségi elvárás a 12 közé jutás. Eredmény: Magyarország-Németország 24-19 (11-6)

Minden idők

16+ Parkettadarab döfte át a futsalost
A spanyol amatőr elcsúszott, 40 centis levált fadarab állt a combjába, szerencsésen megúszta.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...