A női kézisek legyőzték Kínát

2009. december 1., kedd 14:02

Négy nappal a világbajnoki rajt előtt a magyar női kézilabda-válogatott 30-24-re nyert a házigazda Kína ellen kedden Szocsouban, nemhivatalos felkészülési mérkőzésen. Szántó András csapatvezető az MTI-nek elmondta: az első félidőben még akadozott a gépezett, de így is összejött a vezetés. A fordulás után már jobban pörögtek a játékosok, és megnyugtató előnyüket megőrizve diadalmaskodtak.

„A védelem egészen jól zárt. A beteg Bódi és a sérült Kovacsics és Juhász még nem játszhatott” – tette hozzá. A magyarok csütörtökön - közép-európai idő szerint délben, Vuhsziban - a németekkel vívják az utolsó felkészülési találkozójukat. A vb csoportkörében, Szucsouban szombaton Tunézia, vasárnap Chile, hétfőn Románia, december 9-én Norvégia, 10-én pedig Japán lesz az ellenfél. A hatosból az első három jut a középdöntőbe. A többiek a 13-24. helyért folytatják szereplésüket. A szövetségi elvárás a 12 közé jutás.

Eredmény: Kína-Magyarország 24-30 (13-16)

Minden idők

Vasúti átkelőnél vonattal ütközött a válogatott Lázár csapatának busza
Centimétereken múlt a tragédia, de csak a busz hátulját kapta el az érkező szerelvény.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....