Minden készen áll a januári férfi kézi Eb-re

2009. november 17., kedd 12:58 |

Az osztrákok már készen állnak a január 19. és 31. közötti férfi kézilabda Európa-bajnokság megrendezésére, ugyanakkor a magyar válogatottnak szüksége van a még hátralévő két hónapra - hangzott el az eseményt felvezető keddi, budapesti sajtótájékoztatón. Csoknyai István szövetségi kapitány kitért rá, hogy csapata a kontinensviadalra január 2-án kezdi meg a közvetlen felkészülést, melynek részeként részt vesz a január 7-től 9-ig tartó bécsújhelyi tesztversenyen.

„Nagyon kedvező, hogy már az Eb előtt megismerjük a csarnokot, a szállást, a körülményeket és igen komoly ellenfelekkel találkozhatunk az éles bevetés előtt” – mondta Csoknyai, akinek ez lesz az első nagy, komoly tornája kapitányként.

A magyarok a felvezető kupán az osztrák, a lengyel és a horvát válogatottal mérkőznek, míg az Eb-n - szintén Bécsújhelyen - a franciák, a spanyolok és a csehek lesznek a csoportriválisok. Gerhard Hofbauer, az Osztrák Kézilabda Szövetség elnöke jelezte: jól haladnak az előkészületek, tulajdonképpen már készen állnak, s számukra is remek felmérő lesz a tesztviadal.

„Nagyon reméljük, hogy a magyar szurkolók nagy számban látogatnak el hozzánk az Európa-bajnokságra. Nemcsak a meccsek lesznek érdekesek, hanem kulturális programokkal, síelési és egyéb kikapcsolódási lehetőségekkel is várjuk a nézőket” – mondta.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....