Köszöntötték a sikeres kézilabda-válogatottakat

2009. szeptember 28., hétfő 14:21

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) hétfőn köszöntötte az elmúlt hónapokban sikeresen szerepelt férfi felnőtt- és strandkézilabda-válogatottakat, valamint a női felnőtt és junior csapatot.

Sinka László, az MKSZ elnöke beszédében megjegyezte: korábban még nem volt arra példa, hogy egyszerre négy nemzeti alakulatot ünnepelhessenek együtt, egy helyszínen.

„Sikerorientáltak vagyunk, ezért hatalmas örömet tud okozni minden egyes gól vagy megnyert mérkőzés – mondta Sinka. – Nagyon fontosnak érzem, hogy a sportágunkban időről időre meghatározó sikereket ünnepelhetünk, s ez a magyar embereknek is nagyon sokat jelent, miután a kézilabda nagy népszerűségnek örvend az országban."

Az eseményen részt vett Szabó Tamás, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) igazgatója is, aki elmondta, hogy felejthetetlen élménnyel gazdagodott, amikor élőben követte figyelemmel Győrben a hazai rendezésű női junior Európa-bajnokság döntőjét. „Az állam azokat a sportágakat támogatja szívesen, amelyek fejlődnek, építkeznek, és hosszútávú stratégiai tervüknek megfelelően gazdálkodnak, gondolkodnak” – tette hozzá Szabó. A férfi válogatott júniusban kiharcolta a januári, Ausztriában sorra kerülő Európa-bajnokságon való részvételt, a női csapat szintén júniusban kijutott a decemberi kínai világbajnokságra, míg a junior nők ezüstérmesek lettek a hazai rendezésű augusztusi Eb-n, a férfi strandkézisek pedig júniusban Európa-bajnoki bronzérmet szereztek, majd a júliusi, tajvani Világjátékokról ezüstéremmel tértek haza. (MTI)

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Olaszország
    Olaszország Maradandó élményekkel és emlékekkel jöttünk haza, amit senki nem vehet el tőlünk....
  • Franciaország Teljes holdtölte az első este a tengernél! Gyönyörű látvány!...
  • Marokkó Egy szónak is száz a vége, fantasztikus utunk volt, kár lett volna kihagyni....