Meghatározó játékosok távoztak az Alcoa női kézicsapatától

2009. július 31., péntek 15:53

Nagy volt a jövés-menés az Alcoa FKC női kézilabdacsapatánál a nyáron - hangzott el a székesfehérvári klub pénteki idénynyitó sajtótájékoztatóján. Sótonyi László vezetőedző kiemelte, a megfiatalított együttesének célja, hogy tagja legyen annak a hat alakulatnak, amely a hazai mezőnyből kiemelkedő Győr mögött foglal helyett. Mivel ezen hatosnál a pillanatnyi forma, sérülések, betegségek befolyásolják a szereplést, így igazából nem is számszerűsítené, hogy a szezon végén hol zárjon a csapat.

Több meghatározó játékos is távozott, például Emberovics Míra, Kamper Olívia, Vaszari Virág, illetve légiósok, továbbá befejezte a pályafutását Siti Eszter, míg Pastrovics Melinda, Horváth Bernadett és Rádl Tímea jelenti az erősítést a gárdánál. Rossz hír még, hogy a felkészülés legkeményebb heteiben sérülés miatt kidőlt az orosz Krisztina Triscsuk.

A csapat már több felkészülési mérkőzésen túl van, péntek délelőtt például 34-26-ra kikapott az európai élmezőnyhöz tartozó osztrák Hypo NÖ-től. A klubnál pénteken kezdték árusítani a bérleteket, amelyek árát ezúttal csökkentették: 11, 15, illetve 18 ezer forint a szezon hazai rendezésű magyar és nemzetközi mérkőzéseire. A VIP-bérlet 50 ezer forint. (MTI)

Minden idők

Egyiket megrugdosta, a többit leütötte
A brazil Platinit szét akarták rúgni, válaszul elverte a fél CSZKA Szófiát.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...