Csodát tett a Cornexi az EHF-kupa-döntőben
Negyedszer bukott el finálét a Győr
Biztos előnnyel érkezett a Győr
Az egy héttel ezelőtti, győri odavágót 27-21-re nyerte a Győr, amely a papírformának megfelelő eredménynek számított. A két csapatnak az már a harmadik találkozója volt alig két hónapon belül, és valamennyit magabiztosan a zöld-fehérek hozták. A különbség lehetett volna több is, mint hat gól, Szabó Edina, a fehérváriak edzője is azt emelte ki a mérkőzés után, örül, hogy sikerült elkerülni a kiütéses vereséget. A két találkozó között az keltett némi izgalmat, hogy egyes hírek szerint Róth Kálmán, az ETO edzője lefutottnak mondta a döntőt, ami némileg felbőszítette a fehérváriakat, de a győri szakvezető cáfolta, hogy lebecsülte volna a Cornexit.
A visszavágót nem a székesfehérvári egylet alig ezerötszáz fős csarnokában rendezték, hanem a városi jégcsarnokba vitték. Jó döntés volt, telt ház, négyezer ember és felülmúlhatatlan hangulat fogadta a csapatokat vasárnap délután.
Önkívületben az elejétől
Róth Kálmán (Győr): Mindenkiben csalódtam, beleértve magamat is. Nagyot hibáztunk, nem tudtuk levenni a csapatról az esélyesség terhét.
Gyorsan ledolgozták a hátrányt
Amikor Balogh hetese a Cornexi 7-3-as vezetését jelentette már, érződött, nagyobb a baj a győri oldalon. Képtelenek voltak betalálni a vendégek, összesen tizenkét percig maradtak találat nélkül, de akkor is csak hetedből sikerült némileg zárkózni. Negyedóra elteltével, 9-3-nál dolgozta le hátrányát a Cornexi, Korgyuk emberhátrányból tudott betalálni. Sőt, fokozni is sikerült az előnyt, 10-3 után ért véget a már említett győri gólcsend.
Ezután a hazai együttes is kicsit elbizonytalanodott támadásban, közel nyolc percig nem is lőtt gólt a Cornexi, de a Győr ezt sem tudta kihasználni. Szinte hihetetlen, de az első félidőben a magyar válogatottak egész sorát felvonultató ETO-ból kizárólag három légiós - Bradeanu, Dokics és Gogirla - tudott betalálni. A bírók figyelmeztették Görbicz Anitát, ne játsszon rá az ellenfelek szabálytalanságaira, az irányító ugyanis ezúttal is a valóságosnál kétszer nagyobbnak akarta láttatni a lökéseket és ütéseket.
Sugár fantasztikus formában
A játékrész vége ismét a fehérváriaké és Korgyuké volt, így 16-8-as vezetéssel vonulhattak az öltözőbe. Úgy tűnt, a Győr tartalékol a második félidőre, Mehlmann például nem volt az első harminc percben a pályán, így egyáltalán nem lehetett lefutottnak tekinteni a mérkőzést és az egész döntőt.
A második félidő elején a közel ezer győri szurkolónak reményt adhatott a Dunaferrbe távozó Mehlmann színre lépése, de első gólja is csak a 17-8-as eredményhez volt elég. A hazai kapuban a fantasztikus formában védő Sugár Tímea heteseket fogott, Kenyeres Fanni és a tavalyi év legjobb utánpótlás játékosa, Tápai Szabina továbbra is kiemelkedően játszott. A másik oldalon szinte észre sem lehetett venni a válogatott Vérten Orsolyát és Görbicz is csak a negyvenegyedik percben lőtt először a hálóba (19-10).
Negyedórával a vége előtt eldőlt
A Cornexitől Korgyuk eldőlve helyezett a bal alsó sarokba és a közönség révén extázisban játszó hazaiak nem ismertek elveszett labdát, és hősiesen tartották 9-10 gólos előnyüket.
Az átlövést erőltető Gogirla kísérletei sem jöttek már be, így a negyvennegyedik percben a Cornexi kétszer annyi gólnál járt, mint riválisa: 22-11. A harminchetedik percben Tápai góljával 24-11-re módosult az állás, és a hátralévő időtől függetlenül eldőlt: az idei EHF-kupa Székesfehérvárra kerül.
A Győr ebben a félidőben is produkált egy tizenkét perces gólcsendet, így esélytelenné vált a végső sikerre.
Mehlmann elveszti a fejét
A hajrában egy kicsit kiengedett a csodát tévő fehérvári egylet, a tizenhárom gólos különbséget a több heteshez is jutó vendégek végül kilencre faragták. Maradt egy méltatlan jelenet is az utolsó percekre, a kudarcot nehezen viselő Mehlmann nekiesett a szerinte szabálytalan Kenyeresnek, amiért kétperces kiállítást kapott.
A negyedik magyar EHF-kupa-siker
A döntőt végül kettős emberhátrányban fejezte be a Cornexi, amely története legnagyobb sikerét érte el. Korábban az EHF Kupát a magyarok közül a Debrecen 1995-ben és 1996-ban és a Dunaferr 1998-ban nyerte meg. A hajdúságiak 1994-ben, a dunaújvárosiak pedig 2003-ban veszítettek döntőt.
Székesfehérvár, 4000 néző, v: Vakula, Liudovik (ukránok)
Gól: Tápai 8/3, Balogh 7/1, Korgyuk 5, Tóth 3, Siti 2, Lőw, Kenyeres, Szabó 1-1, illetve Mörtel 5/4, Bradeanu 4, Gogirla 3/1, Görbicz 3, Dokic 2, Mehlmann, Vérten 1-1
Hetesek: 4/4, illetve 7/5
Kiállítások: 16, illetve 12 perc
A kupát a Cornexi nyerte 49-46-os összesítéssel.
