Egy leírt válogatott nagy dobásra készül

2007. január 19., péntek 17:40
A fogadóirodák már az első meccsén esélytelennek tartják a magyar férfi kézilabda-válogatottat a németországi világbajnokságon. Nem számolnak Skaliczki László csapatával, akiknek mindez erőt is adhat, bár ha a hétvégén kétszer veszítenek, akkor lényegében véget is ér nekik a verseny. Ha sikerül kevés technikai hibával játszani, és a kulcsemberek hozzák magukat, akkor még két hét múlva, az érmekért is versenyben lehetnek.

Alig több mint fél évvel a labdarúgó-világbajnokság befejezése után januárban már egy újabb világbajnokság tartja lázban és mozgatja meg Németországot, a férfi kézilabdázóké. A felállás közel ugyanaz: a németek nem tartoznak a favoritok közé, de jó formaidőzítéssel a döntő közelébe kerülhetnek.

Optimista németek

A precíz rendezésre előre mérget lehet venni, a hangulat és a várakozás a futballt idézi, kezdetben nem igazán hittek a drukkerek abban, hogy nyerhet csapatuk, a rajthoz közeledve viszont már egyre optimistábbak. Hozzájárul ehhez, hogy maguk a játékosok is egyre magabiztosabban nyilatkoznak, gyakorta szóba kerül a döntős helyezés, illetve a '78-ban győztes csapat. Akkor két német csapat is állt a dobogón, legfelül a szövetségiek, a harmadik fokon a demokratikusok.

Az előzetes esélyek szerint azonban a németek nincsenek a legjobb három csapat közt, mert a 2005-ös világbajnokság három helyezettje - spanyol, horvát, francia - ezúttal is kimagaslik a mezőnyből.

Hárman kiemelkednek

A címvédő spanyolok ugyan elveszítették második számú beállójukat, Garabayát a felkészülés hajrájában, de ha orrtörése a várakozásoknak megfelelően gyógyul, akkor a csoportmeccsek után csatlakozhat társaihoz. A Ciudad átlövője, Alberto Entrerrios most is nagy formában van, a két kapus, Barrufet és Hombrados szintén, a beálló posztján Uriosszal pedig igen nehéz felvenni a versenyt, hiszen a százhúsz kilóját meglehetősen nehéz megfékezni.

A horvátok a doppinggyanúba került Dominikovic nélkül is nagyon erős csapatot állítanak ki, még akkor is, ha mindkét kiváló kapusuk, Sola és Losert is megsérült. A világ legjobb irányítója, Ivano Balic viszont náluk játszik, és Blazenko Lackovic bombáitól is lehet rettegni, a szélről pedig Mirza Dzomba szokott hatékony lenni.

Jóval nehezebb a magyarok ága

A franciáknál olyan versenyhelyzet van az egyes posztokra, amiről valamennyi szövetségi kapitány csak álmodni mer. Ha a balátlövő Nikola Karabaticnak nem menne esetleg a játék, beállhat a helyére a barcelonai Fernandez, és akkor Abatiról még nem beszéltünk.


Farkas József edző és Skaliczky László szövetségi kapitány a férfi kézilabda-válogatott vb-felkészülési mérkőzésén

Az erősorrendben csak a három gárda után következik a németet, ám a legutóbbi vb két döntőse - a spanyol és a horvát csapat - igen nehéz ágra került, és előfordulhat, hogy az éremért zajló meccsekig már elfogy az erő, míg a németek ágára a franciát kivéve igazán erős csapat nem került.

Sokat futnak és nagy fordulaton a dánok

A magyarok is a nehezebb ágra kerültek, és már rögtön sorsdöntő meccset kell vívniuk elsőre, Kielben. A helyszín Dánia közelsége miatt fontos, hiszen a dán drukkerek már jó előre felvásárolták az összes jegyet, a helyszínen szeretnék ugyanis megnézni csapatuk bemutatkozását. A dánoknál két kulcsjátékos esett ki - az átlövő, Jeppesen hiánya fájó lehet -, igaz Skaliczki László kapitány elismerte: senki sem fut annyit és olyan sebességgel az egész mezőnyben, mint a dánok.

A mieink ennek ellenére nem esélytelenek a dánok ellen, a tavalyi Eb-n is szoros meccset játszott a két csapat, noha magyar vereséggel. A fogadóirodák a dánoknak adják a győzelmet, a magyar siker három és félszeres pénzt, azaz szokatlanul sokat ér.

A védekezés megbízhatónak tűnik

Az alaphangulat meghatározásához viszont nagyon fontos lenne egy győzelem, amihez a beálló Knudsen kikapcsolása nélkülözhetetlen. Az irányító poszton Boldsen játszik, a szélen a Bundesliga többszörös gólkirálya, Christiansen, az ő semlegesítésük is elsőszámú feladat.

A magyar válogatott a felkészülési meccseken védekezésben jól teljesített - a kapuban Fazekas és Puljezevics is képes világklasszis teljesítményre -, a támadásokkal már akadtak gondjai, elsősorban amiatt, mert indokolatlanul sok, tíz feletti technikai hibát vétett.

A nyolcadik helyért már nem jár pénz

A dánok elleni vereség esetén vasárnap feltétlenül nyerni kell a stabil és kiegyensúlyozott csapattal érkező norvégok ellen, különben semmiképp sem lehet a legjobb hét között a csapat. A harmadik, Angola elleni összecsapás nem okozhat gondot és nagy kár lenne, ha ezt már tét nélkül játszanák Gál Gyuláék. A nyolcadik helyért nem jár pénz - az első húszmilliót, a hetedik hatot ér -, ám ennél sokkal fontosabb, hogy az olimpiai selejtezőről is kiszorul a csapat. Még egy pótlehetőség van az Eb-n, de ott csak egy hely kiadó.

A norvégoknál egy "vadállat", a brutalitástól sem visszariadó Jensen védekezik középen, a pamplonai átlövőre Kjellingre lesz még érdemes figyelni, és a beállóra, Lökére.

A presztízs mellett az olimpia azért is lenne fontos, mert a kilencvenes évek végén ifjúsági Eb-aranyat nyerő korosztály - Nagy László, Iváncsik Gergő, Katzirz Dávid, a sérült Buday Dániel és Laluska Balázs - 2008-ban lenne a legjobb korban, és megszerezhetnék végre a sportág történetének első férfi érmét, amihez háromszor is már nagyon közel voltunk, de bronzcsatát elvesztettük.

A csere nélküli támadásokból profitálhatunk


Diaz Ivo

Nagyék előtt a 78-79-es korosztály Eb-bronzig jutott, és mivel a honosítások kedvezően sikerültek, Ilyés Erdélyből, Diaz Kubából érkezett, a gárda még pallérozottabb lett.

A magyar válogatott esélye a precíz védekezés mellett az lehet még, hogy biztosan lesz olyan periódusa a meccseknek, amikor a védekező és a támadó csapat azonos lesz egymással, ez pedig egyszersmind elősegíti a gyors támadásokat, hiszen nem szükséges cserélni. Skaliczki kapitány ezt nagyon fontosnak tartotta, és azt is, hogy előjöjjön a magyar virtus. A középdöntőben nagy szükség lesz rá a spanyol, orosz, horvát cseh vagy egyiptomi válogatott ellen. A cél teljesítéséhez közülük valakit le kell győzni.

Gál Gyula meglepetést szimatol, vagyis akár többet is.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől