Pálinger visszavonul, ETO-menedzser lesz

2012. február 23., csütörtök 09:18

A magyar válogatott, valamint a Győri Audi ETO KC kapusa már 2009-ben, a hároméves szerződésének aláírásakor jelezte: ha az majd lejár, nem kívánja meghosszabbítani.

palinger

Hivatalosan nem jelentette be visszavonulását, a szerdai sajtótájékoztatón sem tette, de ahogy a totalsport.hu utalt rá, nem titok, hogy nem kapusként marad a klub kötelékében.

„Pálinger már eddig is az elnökség tagja volt, el fogjuk búcsúztatni, de egyelőre még van bőven feladat előtte, elég csak a pénteki, dániai BL-meccsre gondolni, és azzal sem árulok el nagy újdonságot, hogy milyen kupával a kezében szeretné befejezni” – mondta az Indexnek Szilágyi Andrea a klub sajtókapcsolatokért felelős menedzsere.

Hozzátette, a konkrét feladatát egyelőre nem jelölték ki a Győrnél, de a női kézilabda Bajnokok Ligájának fejlesztését fogja megkapni, abba a folyamatba fog bekapcsolódni.

A fejlesztési koncepciót ugyanis a győri klubelnök, Kelecsényi Ernő dolgozta ki - a legjobb nyolc csapattal már többször tárgyalt is -, és a sorozatot szeretnék ugyanolyan rangossá tenni, mint a férfiakét. Névadó szponzor egyelőre nincs, négyes döntő a férfiaknál van, a nőknél oda-visszavágós a finálé.

Pálinger pár napja úgy nyilatkozott, óvodát szeretne, és azért hagyja abba 33 évesen, mert egyetemre szeretne járni és családot szeretne alapítani.

Minden idők

Már most megvan a szezon legjobb öngólja
A svájci bajnokság első fordulójában Milan Gajics bombázott húsz méterről saját kapujába.

Shopline

Travelo utazási ajánlatok

  • Középkori hídon sétáltunk
    Középkori hídon sétáltunk A mai napig különleges hangulata van innen megközelíteni a luzerni óvárost. (x)
  • Olaszországi nyaralás
    Olaszországi nyaralás Tengerparti pihenés, városnézés várja. Merüljön el az olasz hangulatban!
  • Tunézia
    Tunézia Repülős utak félpanziós vagy all inclusive ellátással. 69 900 Ft / fő / 7 éjtől