Mocsai: 20 százalékkal gyorsabbak leszünk
Tizenkilencedszer nyerte meg a bajnokságot a veszprémi férfi kézilabda csapat. Az MKB ismét veretlenül jutott az aranyig.
„Perics távozását sajnálom leginkább. Aki tudja, hogy mitől működik jól egy csapat, az tudja azt is, mindig szükség van belső motivációra, arra a pluszra, ami a csapaton belülről jön, nem az edzőtől vagy a klubvezetéstől. Erre ő kiválóan alkalmas volt, céltudatos ember, nagy tudású kapus és extra kategória, aki emberileg is hozzá tudott tenni a csapat működéséhez" – nyilatkozta Mocsai Lajos a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában. A 41 éves kapus Celjében kapott állást, nem valószínű, hogy védeni fog.
Eklemovics a lengyel Plockba megy, Nagy Kornél a francia Dunkerque-t választotta. "Eklemovicsnak nagyon szerettem a játékát, sajnálom, hogy az utolsó évben a sérülése miatt nagyon hullámzóan tudott teljesíteni, de megpróbált mindent megtenni a felépüléséért. Lusnyikov stabil pillére volt a védelemnek, őt sem lesz könnyű nélkülözni. Nagy Kornélt szeretném továbbra is a válogatott keretben tartani, de balátlövőként nem ő a válogatott legerősebb játékosa, ezért jövőre még nem biztos, hogy alapember lesz” – magyarázta Mocsai, aki a válogatott kapitánya is.
„Nem tudom megígérni, hogy jövőre is ugyanezt a játékstílust képviseljük majd. Irányító, átlövő poszton alapvetően Császár Gáborra és egy nagy lövőre fog hárulni a vezető szerep. Más jellegű stratégiát kell felépítenünk, azt gondolom, a következő szezonban egy 10-20 százalékkal dinamikusabb, gyorsabb, lerohanásokra épülő, kevesebb cserékkel játszó Veszprém fog pályára lépni.”
Lusnyikov helyére Schuch Timuzsin érkezik, várhatóan ő kerül a védelem közepére a Lemgóból visszatérő Ilyés Ferenc mellé, ahogy a válogatottban is. Sulic és Laluska védekezik majd kettesben, ez egy olyan felállás, amelyikből két beállóra át tud állni támadásban a Veszprém. Ha első szándékból nem megy a támadás, akkor jöhetnek a cserék, Vujin és Császár.
Ha Ilyés és Laluska lesz középen, akkor kettesben Sulic és Terzic játszhat, megint csak adott a gyors lerohanás, mert Terzic, valamint Ilyés is alkalmazható középen, irányítóban.
A Veszprém idén a legjobb nyolcba sem jutott be a Bajnokok Ligájában, könnyen előfordulhat, hogy a későbbi győztes Barcelonától kapott ki a tizenhat között. Jövőre egy felgyorsult csapattal, a kapuban Fazekassal és Aliloviccsal, valamint nagy szerencsével elérhető a négyes döntő.
