Nem tudta összekapni magát a Győr
Háromgólos vereséggel kezdett a Győr női kézilabdacsapata a Zvezda Zvenyigorod ellen a Bajnokok Ligája csoportköreinek első fordulójában. Az otthon játszó orosz csapat nem volt sokkal jobb, azonban összességében magabiztosan irányította a meccset, végig tartani tudta az elején összeszedett előnyét, míg a magyarok nem tudtak élni a lehetőségekkel, hiányzott a fordulópont.
A Győr álmosan kezdett, és a Zvezda néhány hiba után pillanatok alatt négygólos előnybe került, 8-4-nél Konkoly Csaba vezetőedző időt is kért. Az időkérés után egy Pálinger védéssel és a javuló védekezéssel lendületbe jött a magyar csapat, négy gólt lőtt, míg az ellenfél csak egyet, és esélye volt az egyenlítésre is.
A 9-9 azonban egy kihagyott támadás miatt nem jött össze, innen pedig megint átvette a kezdeményezést a Zvezda. 13-12-nél megint közel került a Győr, azonban a félidő végén eladott labdákkal végül 17-14-gyel, háromgólos hátrányban ment a magyar csapat a szünetre.
A második félidő legelején nem dominált annyira a Zvezda, azonban a Győr sem tudott felpörögni, és állandósult a négygólos különbség, miközben mindkét csapat erősen védekezett. Megint az oroszok tudtak ritmust váltani, 20-15-nél már ötgólos előnybe is kerültek.
A Győrnak lett volna esélye a felzárkózásra, azonban nem tudta kihasználni a Pálinger védéseiből származó lehetőségeket, sem pedig egyik emberelőnyét. 22-19-nél megint sikerült feljebb kapaszkodni, azonban ezúttal egy kiállítás törte meg a lendületet, miközben az oroszok nem fáradtak el, és könyörtelenül kihasználták az eladott labdákat.
A mérkőzés legeredményesebb játékosa Görbicz Anita volt kilenc góljával, a győriek jövő vasárnap a horvát Podravka Koprivnicát fogadják.
Eredmény:
Női BL, D csoport, 1. forduló:
Zvezda Zvenyigorod (orosz)-Győri Audi ETO KC 31-28 (17-14)
