Kiszenvedett győzelem Ausztria ellen

2010. január 9., szombat 22:00
A január 19-én kezdődő kézilabda Európa-bajnokság előtt az utolsó felkészülési tornát győzelemmel zárta a magyar válogatott, igaz, érthetetlenül kiengedett Ausztria ellen.

A bécsújhelyi Interwetten Kupa befejező mérkőzését az eddig még két nyeretlen csapat, a magyar és az osztrák játszotta, a győztes a harmadik helynél előrébb nem juthatott. Már a találkozó előtt kiderült, hogy Horvátországé a végső győzelem, mert legyőzték az eddig hibátlan lengyeleket.

A magyar válogatott rossz szokásától eltérően ezúttal jól kezdett, és 5-2-es előnyt szerzett, Iváncsik Gergő tarthatatlan volt. A kisebb hullámvölgy gyorsan jött az osztrák időkérés után, nyolcnál utolérték a mieinket.

Még egyszer volt egyenlő, onnan viszont többnyire már csak az volt a kérdés, kettővel vagy hárommal vezet-e a magyar csapat. Ilyés belendült, Gál Gyulát jól játszotta meg Eklemovics, a félidőben három volt a magyar előny. (16-13)

A második félidő közepén az osztrákok próbálkoztak, helyenként közelítették is a magyar csapatot, de amikor folyamatosan emberelőnyben játszhattak, akkor sem sikerült egy gólra felzárkózniuk. Gulyás Péter lőtt ekkor két gólt, Törő is jól dobott a szélről, Krivokapics pedig heteseket értékesített.

Az utolsó percekre mégis szoros lett az állás, mert a magyar csapat kiengedett, pontatlanná vált, Puljezevics ziccervédései nagyon kellettek. Végül egy gól lett a különbség, de a döntetlenért nem támadtak az osztrákok.

Jegyzőkönyv:

Magyarország-Ausztria 26-25 (16-13)
A magyar gólszerzők: Iváncsik G. 6, Laluska, Ilyés, Gál, Eklemovics 3-3, Iváncsik T., Törő, Krivokapics, Gulyás 2-2
Horvátország-Lengyelország 25-21
A végeredmény: 1. Horvátország 5 pont, 2. Lengyelország 4, 3. MAGYARORSZÁG 3, 4. Ausztria 0

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől