Győzelem sérültekkel a nőikézi Pannon-kupán

2009. november 19., csütörtök 19:53
A december 5-én kezdődő kínai világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott 27-25-re nyert a holland csapat ellen a Pannon Kupa első. fordulójában, csütörtökön Tatabányán.

Rohanós meccset játszott a hollandok ellen a felkészülési torna első mérkőzésén Météfi Eszter szövetségi kapitány együttese, pedig hajtós, az erőnlét megszerzésére koncentráló edzéseken van túl.

A 3-1-es magyar vezetés után sorozatban négyszer voltak eredményesek a hollandok, erre időt kért Mátéfi Eszter. Ezt követően sikerült fordítani, de elszakadni nem lehetett, mert jól tartották magukat a vendégek, illetve sok volt a pontatlanság. A szünet előtt Kovacsics révén megnyugtatóbb lett az előny (16-13).

A második félidő elején keményebben játszottak a hollandok, és jó magyar percek után a 44. percben egyenlítettek (22-22). Ebben a szakaszban még a kapusuk is gólt dobott. Az újabb időkérés ismét hatásosnak bizonyult, gyorsabbak lettek a támadások, a védelem pedig jól zárt, így sikerült diadalmaskodni.

Rossz hír, hogy Kovacsics bokasérülést szenvedett, és az utolsó negyedórában már nem is játszhatott. Utóbb kiderült, hogy a játékos csak pár napos pihenőre kényszerül.

Vincze Melinda ellenben igencsak pórul járt: a handball.hu szerint az Alcoa FKC balszélsője kézközépcsont-törést szenvedett csütörtökön, így biztosan nem utazhat a kínai világbajnokságra. Mátéfi Eszter szövetségi kapitány várhatóan Juhász Gabriellát hívja be a helyére.

Női kézilabda Pannon-kupa

1. forduló (Tatabánya):
Magyarország-Hollandia 27-25 (16-13)
Ukrajna-Lengyelország 25-25 (15-12)

A további program, péntek (Pápa):
Lengyelország-Hollandia 15:45 ó
Magyarország-Ukrajna 18 ó

Szombat (Győr):
Ukrajna-Hollandia 10:30 ó
Magyarország-Lengyelország 12:45 ó

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől