Februárra kész a veszprémi Cozma-szobor

2009. augusztus 10., hétfő 13:51 |
A Veszprém Kézilabda Fan Club által kezdeményezett emlékműre a nyolcszázezres állami támogatással együtt eddig 4,5 millió forint gyűlt össze, jövő februárban adják át a Veszprém Aréna előtti parkban.

Nyolcszázezer forint állami támogatást nyert a napokban a Marian Cozma-szobor elkészítéséhez a Veszprém Kézilabda Fan Club. Erről Remport Csaba, a szurkolói klub elnöke tájékoztatta az MTI-t. A pénzt a Magyar Művelődési Intézet és a Képzőművészeti Lektorátus által közösen kiírt pályázaton nyerték.

Remport Csaba tájékoztatása szerint nemrég eldőlt, hogy a Cozma-emlékművet 2010 február elején állítják fel a Veszprém Aréna előtti parkban. Marian Cozmát, az MKB Veszprém játékosát, a román válogatott tagját február 8-án hajnalban gyilkolták meg egy veszprémi bár előtt.

Az emlékmű elkészítésére a Veszprém Kézilabda Fan Club gyűjtést kezdeményezett, mostanáig több mint 4,5 millió forint jött össze. Minya Gábor békési kőfaragó adományozza a szobor posztamenséhez szükséges hattonnás afrikai gránitkövet, amelynek értéke 2 millió forint, tájékoztatott Remport.

Hangsúlyozta, az emlékművet Mihály Gábor Munkácsy-díjas szobrászművész készíti el. A zsűrinek a művész nemrég három modellt már bemutatott, szakvéleményében kettőt emelt ki a lektorátus. Remport Csaba tájékoztatott arról is, hogy a Veszprém Kézilabda Fan Club együttműködési megállapodást kötött Veszprém önkormányzatával, eszerint a város vállalja az emlékmű helyszínének megterveztetését, a térség kialakítását és a műalkotás utógondozását is.

Minden idők

Öngólra ennyire még nem készültek rá
A Costa Rica-i női kapus finoman igazítani akart, de képtelen volt kirúgni a felé vánszorgó labdát.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...