Az MKB Veszprém ötgólos hátrányban fogadja a Ciudad Realt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, Mocsai Lajos csapatának óriási bravúrra lenne szüksége, hogy a 29-24-es vereség után továbbjusson a spanyol sztárcsapat ellen. A veszprémiek helyzete a két csapat kerete közti különbség ellenére sem reménytelen, a magyar bajnok idén egymás után mutatja be a nagy dolgokat.
Nem sok hiányzott a kedvezőbb eredmény eléréséhez a címvédő otthonában sem, a Ciudad Real többször is elhúzott 3-4 góllal, de a veszprémieknek volt válaszuk, mindig sikerült visszakapaszkodniuk. A spanyolok - a hazai pálya minden előnyét élvezve - a mérkőzés végére alakították ki a legnagyobb különbséget, az utolsó nyolc percben is friss embereket pályára küldő Ciudad Real állva hagyta az elfáradó Veszprémet.
A két csapat örökmérlegét tekintve a győzelem is komoly eredménynek számítana, a spanyolok Magyarországon is jobban állnak, hiszen a Veszprém mindössze egyszer tudta legyőzni őket (a 31-29-es siker után az MKB nagyon kikapott idegenben). Legutóbb a Veszprém Aréna nyitóünnepének számító Bajnokok Trófeáján négy góllal kapott ki az 50 percig fantasztikusan küzdő Veszprém.
Mocsai Lajos bátran alapozhat csapata kiváló védekezésére, a veszprémi fal az idei BL-szezonban nagyon jól zár, mögötte pedig Dejan Perics saját klasszisát is túlszárnyalva véd. Gondok inkább támadásban lehetnek, a két méter magas zavarókkal felálló, nyitott spanyol fal ellen lövőhelyzetbe kerülni sem egyszerű, ráadásul a Ciudad Real két világklasszis kapussal rendelkezik Sterbik és Hombrados személyében.
Egy spanyol sztárcsapat ellen már jutott tovább hasonló előzmények után a Veszprém, 2004-ben Barcelonában négy góllal kapott ki a Fotex, majd a Március 15. úti tornaterem 3000 üvöltő szurkolója előtt öttel verte az aktuális spanyol bajnokot. A Ciudad Real jelenleg bajnoki címvédő (ahogy a BL-ben is az), és ők is kaptak már ki idén, méghozzá 7 góllal, a keretük erejével egyedüliként versenyre kelő THW Kiel otthonában.
Nehéz helyzetben a Szeged a KEK-ben
A Pick Szeged súlyos, kilencgólos vereséget szenvedett a német HSG Nordhorn otthonában a KEK negyeddöntőjében. A meccset mindössze egy cserével végigjátszó, nehéz anyagi helyzetben lévő német csapat ellen óriási bravúr lenne a továbbjutás kiharcolása, de a játékosok tudják, hogy nemcsak edzőjükért küzdenek (Vladan Matics lemondott, de játékosai kérésére a visszavágóig marad), hanem a súlyos büntetés elkerüléséért is. Lele Ambrus elnök az odavágó után elmondta, ha a Pick Szeged kiesik, pénzbüntetést kapnak a játékosok, de bízik benne, hogy a csapategység csodát tesz az első meccsen nagyon rossz felfogásban játszó Magyar Kupa-győztessel. A mérkőzést ingyen tekinthetik meg a szurkolók.- Címkék:
- mkb veszprém,
- pick szeged,
- bajnokok ligája,
- kek


