Jól sorsolt a Veszprém a kézilabda BL-ben
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) Bécsben elkészítette a kontinentális kupasorozatok következő fordulóinak sorsolását.
Az EHF Kupában a DKSE nehéz ellenfelet kapott, a szlovén Gorenje Velenje csapatát, a KEK-ben összesorsolták a két magyart, a BL-ből kiesett Pick Szeged a Dunaferrel találkozik a nyolcaddöntőben. A Bajnokok Ligájában az MKB Veszprém a spanyol Leon és a francia Montpellier ellen lép pályára. A Flensburggal egy csoportban volt az első körben is, így a németekkel nem kell játszania.
A lebonyolítási rendnek megfelelően az első BL-csoportkörből továbbjutott csapatok viszik magukkal az egymás elleni eredményeket, a kétpontos veszprémiek mindenképpen szerették volna elkerülni a négypontos Ciudad Realt és a Chamberyt, ami sikerült is.
A Reale Ademar Leon és a Montpellier verhető az MKB Veszprém számára, bár a spanyol bajnokság harmadik helyezettje döntetlent ért el francia riválisa otthonában, így három pontot hozott magával – szemben a veszprémiek és a flensburgiak kettőjével –, így előnyből várhatja ellenfeleit. Ez azt jelenti, hogy az MKB-nak idegenben is hoznia kell az eredményeket, nem elég otthon győznie.
A két ellenfél közül a Montpellier-vel nézett utoljára szembe a Veszprém, a Zdravko Zovko által vezetett MKB 2006-ban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében háromgólos összesítéssel búcsúztatta a francia bajnokcsapatot, így jutott az elődöntőbe. A Leonnal még korábban, 2002-ben találkozott a Veszprém, és kettős győzelemmel jutott túl rajta a negyeddöntőben úgy, hogy hazai pályán 11 góllal győzött.
Bajnokok Ligája, második csoportkör
1. csoport: HSV Hamburg (4 pont), Portland San Antonio (2), Csehovszkije Medvegyi (2), FCK Handbold (0)
2. csoport:
Chambery Savoie (4), Rhein-Neckar Löwen (2), Croatia Zagreb (2), Celje Pivovarna Lasko (0)
3. csoport:
Reale Ademar Leon (3) Flensburg-Handewitt (2), MKB Veszprém (2), Montpellier HB (1)
4. csoport:
Ciudad Real (4), THW Kiel (4), Barcelona-Borges (0), GOG Svendborg (0)
A KEK-ben egymás ellen játszik a BL-kieső Pick Szeged, és az előző fordulóban szintén magyar csapat ellen továbbjutó Dunaferr. Az újvárosiak a PLER-t ejtették ki 61-56-os összesítéssel, most nehezebb feladat vár rájuk, hiszen múlt héten a magyar bajnokság rangadóján hazai pályán maradtak alul a szegediekkel szemben.
A KEK-nyolcaddöntő sorsolása – leszámítva, hogy biztosan nem lesz két magyar csapat a legjobb nyolc között – tulajdonképpen nem rossz, hiszen a potenciális nehéz ellenfelek közül többet is összesorsoltak, így a továbbjutó magyar csapatnak jobb esélye nyílik arra, hogy az MKB Veszprém tavalyi kupagyőzelme után idén is szép eredményt érjen el.
KEK, nyolcaddöntők
Haukar Hafnarfjördur (izlandi)-Nordhorn (német), Steaua Bucuresti (román)-Valladolid (spanyol), IF Kolding (dán)-Zürich (svájci), Tatran Presov (szlovák)-Constanta (román), Paris Handball (francia)-Metalurg Szkopje (macedón), Kadetten Schaffhausen (svájci)-Hammarby (svéd), Boszna Szarajevo (bosnyák)-Volgográd (orosz), Pick Szeged-Dunaferr
Az EHF Kupában a Debrecen kaphatott volna könnyebb és nehezebb ellenfelet is, mint a szlovén Gorenje Velenje. Ha a magyar csapat tudása legjavát nyújtja, továbbjuthat a tavaly még a Bajnokok Ligájában szerepelt szlovének ellen, de nem a DKSE az esélyes.
