Kajak-kenu Kovács Katalin négyesben indulna az olimpián

2011. október 3., hétfő 13:48

Elsősorban a kajaknégyes tagjaként szeretne ott lenni a jövő évi, londoni nyári játékokon Kovács Katalin. A kétszeres olimpiai és 31-szeres világbajnok kajakos hétfőn a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt erről, emlékeztetve arra, hogy a válogató első körében egyesben kell majd jól teljesíteni, de aki egyéniben "a nyerő lesz", az párosban nem indulhat majd. Az olimpián ugyanis a női egyesek és párosok 500 méteres versenyei azonos napokon lesznek, a négyesek fél kilométeres küzdelmeit más napokon bonyolítják le.

A 35 éves Kovács - aki az olimpiai távon idén Csipes Tamarával Európa-bajnoki címet szerzett és világbajnoki negyedik helyezést ért el, míg négyesben Szabó Gabriellával, Kozák Danutával és Benedek Dalmával vb-aranyat nyert Szegeden - a műsorban azt hangsúlyozta, hogy a jövő évre vonatkozóan nem az egyesbeli szereplés a fő célja, hanem az, hogy bekerüljön a négyesbe.

„A legfontosabb célom az, hogy benne legyek a nemzeti négyesben, szeretnék a női négyes tagjaként ott lenni az olimpián” - jelentette ki Kovács Katalin.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől