5 gólos magyar siker a vízilabda LEN-kupában

2009. január 31., szombat 20:06

Ötgólos előnyre tett szert a visszavágóra a LEN Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a Dunaújváros női vízilabdacsapata, amely szombaton, idehaza 12-7-re nyert olasz riválisa ellen. Pelle Anikó ezúttal is kitett magáért, hiszen három alkalommal is bevette a hazaiak kapuját, ám a dunaújvárosiak - élükön a rendkívül gólerős, egyformán négy találatig jutó Primász Ágnessel és Szücs Gabriellával - ezen a napon megállíthatatlannak bizonyultak. Már az elején elhúztak 4-0-ra, majd 7-2 és 9-3 is volt az állás, mi több, a hajrában 12-5-nél már hét góllal vezetett a magyar csapat. A végén azonban a háló helyett a kapufát lőtték telibe a hazaiak, így a siracusai vendéggárda kettővel közelebb tudott zárkózni, a látottak alapján azonban az ötgólos előnynek is elegendőnek kell lennie a negyeddöntős pár második összecsapására.
A szicíliai visszavágót február 15-én rendezik.

Eredmény:
Női vízilabda LEN Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés:
DF-ELCO-DVCSH - Ortigia (olasz) 12-7
a magyar góldobók: Primász, Szücs 4-4, Benkő N., Poszkoli 2-2

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől