Golf: amatőr győzte le a profikat Hencsén

2011.07.19. 12:37 - Index

A II.Kaefer Heibl Golf Sztár Szuper Tour negyedik, hencsei állomásán az amatőrként induló Németh Olivér győzött. A Határ Diszkont European Lakes Invitational versenyen a fiatal játékos 73 ütéssel, vagyis eggyel par fölött teljesítette a 18 szakaszt.

A 18 éves fiatalembernek már korábban is voltak kiemelkedő eredményei, de a meghívásos pro-am sorozaton most sikerült először győznie, ráadásul úgy, hogy az összes magyar profit maga mögé utasította.

Tőle két ütéssel lemaradva a cseh profi bajnokságban játszó Hahn Roland következett, majd a tavalyi győztes, szintén profi Lugosi Tamás 77-es eredménnyel. A fülledt nyári melegben 80 ütés alatt is csak két másik profi, Szigeti Csaba, majd Sárközi Richárd tudott maradni.

A Reménységek között Závaczki Bálint lassan egyeduralkodóvá válik, újabb győzelmével magasan vezeti az összetett állást is. A második helyen Kötél Bence, a harmadikon Horváth Erik fejezte be a versenyt.

A sorozat következő állomása, a Boya Eagles Invitational a Debrecen melletti Vámospércsen lesz augusztus 22.-én.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Golfdigest

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől