Várhidi Péter maradt a szövetségi kapitány
A szövetségi kapitány Bozsik Péter lemondása után október végén úgy tűnt, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke, Kisteleki István mindent megtesz annak érdekében, hogy megegyezzen az erdélyi Bölöni Lászlóval, aki a portugál Sporting Lisszabon és a francia Rennes a román válogatottat is irányította már.
Bölöni egyelőre nem lesz kapitány
Sejteni lehetett, hogy a tárgyalások eredménytelenül zárultak, mert azóta nagy csend volt az ügyben. Csütörtökön kiderült, Bölöni - egyelőre - nem lesz magyar kapitány, mert a jövő év végéig Várhidi Péter tölti be a tisztséget.
A tizenkilenc év alatti válogatott edzőjét Kisteleki egy meccsre kérte fel, és a Kanada elleni győzelem úgy látszik, meggyőzte őt és az MLSZ elnökségét arról, hogy Várhidi hosszútávon is jó megoldás lehet. "Bizonyította rátermettségét" - indokoltak.
Bátor fiatalítás
Várhidi ahogyan ígérte, bátran hozzányúlt a fiatalokhoz - ez lenne a legfontosabb feladata a jövőben is. Négy olyan játékost is a kezdőbe állított, akik még nem töltötték be huszadik életévüket.
Az edző az utánpótlás csapatnál is megtartotta pozícióját, az UEFA-ranglista ötödik helyén álló együttesnek Írországban kell kiharcolnia májusban a továbbjutást, és a nyolcas döntőbe kerülést, amire minden esélye megvan.
Az eredmények másodlagosak
A Kanada elleni meccsen helyenként szellemes játékot mutatott a csapat, és Priskin Tamás fejesével egygólos győzelmet aratott. Mint Várhidi később elmondta, álmában azért előjött a kép, amikor Vass Ádám visszafut és a tizenhatoson belül ziccerben, becsúszva szerel.
"Nálam természetesen továbbra is a fiatalok lesznek előtérben, de a novemberinél nagyobb változásokra nem kell számítani. Ahogy már korábban kifejtettem a véleményemet, van jövője a magyar labdarúgásnak és ezt a fiatalok jelentik, akikben hinni kell" - idézi a távirati iroda Várhidit.
Mészöly és Dunai tanácsokat ad
A szakvezető amúgy nyugodtan teheti a dolgát, mert Kisteleki meghökkentő kijelentést tett: az eredmények nem érdeklik, mert 2010-re vagy két évvel későbbre szeretnének egy ütőképes csapatot kialakítani. Ez a mondata feltehetően annyira emlékezetes marad, mint elődjéé Laczkó Mihályé volt, miszerint az elnök nem lőhet gólt.
Várhidi megtartja eddigi segítőjét, Teodoru Vasziliszt, szakmai tanácsadóként Mészöly Kálmán és Dunai Antal véleményét kéri majd ki.
