Siófok-Újpest FC 2-4
Az Újpest pénteken tartott sajtótájékoztatóján egyöntetűen megfogalmazták, a cél a bajnoki cím. Ezek után a bajnokság első fordulójából mindössze három perc telt el, és már hátrányban volt a csapat a másodosztályból felkerült siófok ellenében. Bő negyedóra múlva a hátrány már kétgólos volt, ami a játék képe alapján teljesen megérdemeltnek tűnt.
Ezek után nem is volt meglepő, hogy a fővárosiak több durva szabálytalansággal próbálták "megfélemlíteni a fiatal siófoki játékosokat. A második félidőben aztán már inkább a játékkal törődtek a lila-fehérek, aminek következtében hamar szépíteni is tudtak.
A gól után hosszú percekig állt a játék, a lila-fehér szurkolók "gólörömének" köszönhetően. A folytatásban is az Újpest támadott, a siófokiak szinte csak a védekezésre összpontosítottak.
Ezt egészen az utolsó negyedóra kezdetéig jól is csinálták, akkor azonban két védelmi hibát kihasználva, két szerencsés góllal az Újpest megfordította a találkozó állását. A lefújás előtt nem sokkal Rajczi biztosította be, az egyébként megérdemelt győzelmet.Siófok: Hegedűs L. - Miklósvári, Kuttor, Forgács, László - Kanta Sz., Tusori - Homonyik (Fülöp 65.), Nagy L., Melczer (Selei 69.) - Gajda (Csopaki 87.)
Újpest: Balajcza - Regedei (Habi a szünetben), Vaskó (Böjte 74.), Vermes, Sadjo - Sándor Gy., Radulovic - Nagy O., Foxi, Roiha (Kovács Z. a szünetben) - Rajczi
gólszerzők: Tusori (2.), Homonyik (20.), illetve Foxi (50.), Nagy O. (75.), Rajczi (77., 96.)
sárga lap: Gajda (13.), Homonyik (41.), Kuttor (76.), László (76.), illetve Vaskó (41.), Sadjo (89.), Habi (92.)
Kaposvár-FC Sopron 1-1
A szombati játéknap másik meccsén a Sopron több mint 80 percen keresztül tíz emberrel játszva szerzett pontot a Kaposvár vendégeként. A román Cosmin durva szabálytalansága után (felrúgta Szakály Dénest) már a 8. percben emberelőnybe került a Kaposvár a Sopron elleni évadnyitón. A vezetést mégis a vendégek szerezték meg a 34. percben, Sira 15 m-es, szerencsés lövésével.
A szünet után egyértelműen fölényben játszott a somogyi együttes és sorra alakította ki helyzeteit és az 55. percben Szakály P. bombagóljával egyenlített. A találkozó utolsó részét végigtámadta a Kaposvár, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak.
A 85. percben a hevesen reklamáló soproni edzőt, Détári Lajost a játékvezető elküldte a kispadról. A kaposváriak, ha helyzeteik töredékét kihasználják, magabiztos győzelemmel kezdhették volna az új évadot, így azonban maradt a döntetlen.
Kaposvár: Milinte - Zahorecz, Petrók, Mező (Grúz 60.) - Szakály D. (Bozovic 63.), Maróti, Vasiljevic, Szakály P., Pintér A. - Oláh, Alves
Sopron: Varga Z. - Farkas A., Sifter, Dlusztus, Cosmin - Fehér Z., Pintér Z., Birtalan (Freud 56.), Ködöböcz - Sira (Csontos 81.), Dancs (Gyömbér 56.)
gólszerzők: Szakály P. (55.), illetve Sira (34.)
kiállítva: Cosmin (8.)
sárga lap: Dlusztus (49.), Ködöböcz (58.), Fehér Z. (66.), Varga Z. (82.)

