1000. mérkőzésén is túl Paolo Maldini

2008. február 17., vasárnap 17:05
1985 január 20-a óta a csúcson a futballtörténelem legjobb balhátvédje: szombaton szerepelt 1000 profimeccsén, amik közül 981-en kezdett, 916-ot végigjátszott. És még nem fejezte be.
Forrás: AFP

Ezredszer lépett pályára profi labdarúgó mérkőzésen Paolo Maldini. A 39 éves védő 1985 január 20-án mutatkozott be a felnőttek között a Serie A-ban egyetlen klubcsapata, az AC Milan mezében.

Szombat este Parmában a 68. percben váltotta Marek Jankulovskit, és jött össze az elképesztő rekord.

Maldini az olasz bajnokságban 610, a kupában 72, az európai kupákban 162 mérkőzésen játszott, a nagyválogatottban 126-szor, az U21-es gárdában 12-szer, az olimpiai válogatottban egyszer. Tizenhétszer barátságos találkozón viselte a Milan mezét.

Elképesztő, hogy az 1000-ből 981-en kezdő volt, és 916-on elsőtől az utolsó percig ott volt.

Balhátvédként és középhátvédként szerepelt, egyesületében 32, a nemzeti csapatban hét gólt szerzett.

A válogatottal harmadik lett az 1990-es világbajnokságon, második az 1994-esen. Szintén döntős volt a 2000-es Eb-n, de azt is elveszítették. Nem világbajnok, mert a 2002-es vb óta csak a Milanban játszik, így a tavalyi győztes olasz tizenegyben sem volt benne.

Forrás: AFP

Klubsikerei viszont szinte mindenért kárpótolják. Hétszeres olasz bajnok, ötszörös BEK, illetve Bajnokok Ligája-győztes (2 BEK, 3 BL), egyszeres Olasz Kupa, háromszoros Világkupa-nyertes, az Európai Szuperkupát és az Olasz Szuperkupát ötször-ötször emelhette föl.

A Milan kapitánya, minden idők legjobb balhátvédjének tartják, a szezon végén, néhány héttel 40. születésnapja előtt fogja befejezni karrierjét.

Néhány fellépése még lesz, a következő a hét közepén, az Arsenal elleni, londoni BL-nyolcaddöntő első meccsén.

Minden idők

Isten keze Ukrajnában sújtott le
Az egykori Fradi-játékos, Kuznyecov 19 éves fia pofátlan góllal döntötte el a feljutási rangadót.

Elitcsapat

Shopline

OnGo beszámolók

  • Peru
    Peru Arequipa: Gyönyörű város, háttérben az Andokkal....
  • Barcelona Magával ragadó forgatag, amit feltétlenül látni kell. ...
  • Ciprus Reggeli után az első utunk a kikötőbe vezetett, mely még csak most ébredezett....